Budapest lesz a turizmus világnapi rendezvények házigazdája
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében idén szeptember 27-én Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók – jelentette be Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Jelentős elismerésnek nevezte a magyar idegenforgalom számára, hogy idén az UNWTO képviselőivel együtt, Budapesten ünnepelhetik a világnapot.
Bán Teodóra közölte, hogy a BFTK nemcsak koordinálja a világnapi programokat, hanem saját programot is szervez: a világnapon 3 alkalommal régi Ikarus kabrió buszból lehet megnézni a fővárost. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, a legtöbb azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A BFTK megrendezi a hagyományos nyílt napot, és egyebek mellett a csatlakozott szervezetek vezetett sétákat, tárlatvezetéseket, épületlátogatásokat tartanak múzeumokban, galériákban.
Idén először hét gasztrohely is csatlakozott a felhíváshoz, ahol kedvezményekkel, ajándékokkal várják a látogatókat – ismertette.
Elmondta, hogy az idei világnap fő témája a digitális turizmus, és a BFTK támogatja a digitális fejlesztéseket. Ezek között kiemelte a guide.me Budapest alkalmazást, ami turisztikai weboldal és alkalmazás egyben, és angolul mutatja be a külföldieknek a fővárost.
A sajtótájékoztatón megnyitották a BFTK információs irodahálózatának új, hetedik irodáját a Bálna Budapestinfo Point irodát. A BFTK az irodákon kívül 22 közterületi információs pontot üzemeltet.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében rámutatott: a turisták felfedezték Budapestet, 2010-óta megkétszereződött a fővárosba és az országba látogató turisták száma, a tavalyi és az azt megelőző is rekordév volt. Várhatóan az idei is az lesz az ágazatban – mondta.
Közölte, az eredmények tükrözik az eddig megvalósított fejlesztéseket. Úgy vélte, a BFTK munkája elengedhetetlen a turizmus fejlődéséhez, a várost értékesíti a Budapest Card-on keresztül.
Az új irodában a hivatalos turistainformációkon kívül klasszikus hajós, buszos, és gyalogos városnéző programokat is értékesítenek – ismertette. Az irodahálózat bővítését elengedhetetlennek nevezte az egyre növekvő számú turista minőségi kiszolgálásához – mondta.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése
Július végén elindul a budai városkép egyik meghatározó épülete, a…
Tovább olvasom >Ha sárga a mosogatószivacsod… – A nap képe
…akkor ajánlunk egy tárolóeszközt hozzá: egészen biztos mindig vidám lesz…
Tovább olvasom >