Budaörsön nyitott új üzletet a Rossmann
A drogériahálózatnak ez már a harmadik, teljes egészében az új német standard alapján berendezett boltja, amelyben nagyobb teret kapnak a reformélelmiszerek és a dekortermékek, és amelyben szinte a teljes szortiment elérhető. A megnyitón részt vett a Rossmann nagykövete, Lilu is, aki érzelmes sorokkal köszönte meg a vásárlóknak az érdeklődést.

Szélesebb termékkínálattal erősít a cég
A budaörsi Rossmann nagyobb és termékkínálata is nagyon színes, az alaptermékektől a reformélelmiszereken át dekorkozmetikumokig – köztük a NYX Professional Makeup termékekig, a hat méter hosszú parfüm shopig vagy a nagyméretű fotónyomtatásig minden megtalálható.
„Az Auchan korzón nyílt üzlet a harmadik olyan boltunk a budapesti Flórián téri és az Aréna Mallban helyet kapó üzleteink után, ami az új német standard alapján készült el „
– árulta el Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója.
„Teljes egészében német minta alapján került kiépítésre, a megszokottól eltérő a bútorzat, a világítás és a burkolat is. A nagy, 618 négyzetméteres bruttó alapterületnek köszönhetően lehetőségünk nyílik szinte a teljes szortiment megjelenítésére, valamint három önkiszolgáló és két nagyméretű bevásárlókocsis kassza is üzemel.”
A megnyitón a Rossmann nagykövete, Lilu is részt vett, dedikálta a Rutin című könyvét, és Boronkay Vica kozmetikusmesterrel együtt ingyenes bőrápolási tanácsokat adott a vásárlóknak. Lilu és a drogériahálózat együttműködése évek óta töretlen, így természetesen örömmel vállalta, hogy találkozzon a megnyitóra ellátogatókkal. A műsorvezetőhöz egész délelőtt érkeztek a dedikálásra és tanácsra várók minden korosztályból.
„Amikor elindultam a budaörsi vadonatúj Rossmann bolt megnyitójára, kicsit szorongtam. A Rutin könyvet fogom dedikálni a vásárlóknak, és bőrápolási rutinokat segítünk kialakítani Boronkay Vica kozmetikus mesterrel. Ezek bizony megmérettetések, akárhogy is, és nagyon szerettem volna, ha jól sikerül. Az a helyzet, hogy minden képzeletet felülmúló volt a mai délelőtt. Vagy dedikáltam, vagy bőrápolásról beszélgettem. Kamaszokkal, anyukákkal, nagymamákkal. Csodás volt. Ahogy az új üzlet is az lett”
– írta közösségi oldalán a népszerű műsorvezető.
Kapcsolódó cikkeink
Hasít a K-beauty a Rossmannban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évek óta egy szívvel, egy célért: hogy minden baba megkapja, amire szüksége van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

