Bubenkó Csaba: a szakszervezet kiáll a december 24-i boltzár mellett
A szakszervezet következetesen kiáll a december 24-i boltbezárás és az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kiemelte, a kereskedelemben dolgozók kezdeményezték, hogy december 24. legyen szabadnap, mert a szeretet ünnepén a családok szeretnének együtt lenni.
A szakszervezet elnöke arra biztatott mindenkit: az ünnepek előtt menjenek vásárolni, december 24-én pedig legyenek a családjukkal.
Bubenkó Csaba kiemelte, hogy a boltok december 24-i zárva tartásának óriási támogatottsága van. A vásárlók álláspontjáról a CÖF-CÖKA-val együttműködve sok visszajelzést kapnak, és egy felmérés szerint mintegy 70 százalékos a társadalmi támogatottsága annak, hogy a kereskedelmi dolgozók december 24-én legyenek otthon – tette hozzá. A szakszervezeti vezető szerint a vásárlóknak már nem első számú igényük, hogy „éjjel-nappal boltba menjenek”.
Az M1 aktuális csatornán Bubenkó Csaba úgy vélekedett, egy folyamat kezdete, és egyben siker is az, hogy december 24-én több élelmiszer-üzletlánc zárva tart.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiállnak a vasárnapi boltzár mellett.
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelmi dolgozókat segítő törvénymódosítást javasol a CÖF-CÖKA és az Egyenlő.hu szakszervezet
A kereskedelmi munkavállalókat és családjaikat segítő törvénymódosítást javasol a Civil…
Tovább olvasom >Béremelés a Tescónál: 15 százalékos bérfejlesztés
Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >