A kereskedelmi dolgozókat segítő törvénymódosítást javasol a CÖF-CÖKA és az Egyenlő.hu szakszervezet
A kereskedelmi munkavállalókat és családjaikat segítő törvénymódosítást javasol a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖKA) együttműködő Egyenlő.hu modern szakszervezet – jelentették be a CÖF-CÖKA keddi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.
Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke közölte: a személyi jövedelemadóról szóló törvény kiegészítésével lehetőséget biztosítanának a kereskedőknek arra, hogy engedményt adjanak a dolgozóiknak az általuk forgalmazott termékek árából. Azzal a kikötéssel, hogy az árengedmény révén a termékért fizetendő összeg nem lehet kevesebb a termék áfával növelt beszerzési áránál.
Az érintett kereskedelmi vállalatok a dolgozóknak havi 35 ezer forint erejéig adhatnának kedvezményes vásárlási lehetőséget – folytatta. Ez az összeg pedig évente a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott éves infláció mértékével lenne növelhető – tette hozzá.
Úgy vélekedett: az Egyenlő.hu és a CÖF-CÖKA javaslata közösségformáló, mert olyan szociális juttatást biztosít, amelyhez új technikai feltétel teljesítése nem szükséges, a cégeknek többletköltséget nem okoz.
Ugyanakkor jelzi a gondoskodó állam érzékenységét, nemcsak a munkavállaló, hanem családjai felé is, a munkáltató pedig olyan újabb megoldást alkalmaz, amely dolgozóit a helyben maradásra ösztönzi – ismertette.
Az Egyenlő.hu szakszervezet és a CÖF-CÖKA a javaslatot eljuttatta a Pénzügyminisztériumnak – mondta Bubenkó Csaba.
Ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a CÖF-CÖKA szoros kapcsolatot ápol külföldi és magyarországi szakszervezetekkel, az olasz UGL-el, a Munkástanácsokkal és az Egyenlő.hu-val. A többi között ennek az összefogásnak az eredménye volt az, hogy felhívásukra december 24-én zárva tartott több kereskedelmi lánc.
A CÖF-CÖKA a jövőben is a magyar családokért kíván dolgozni a szakszervezetekkel együttműködve – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Kapcsolódó cikkeink
Bubenkó Csaba: a szakszervezet kiáll a december 24-i boltzár mellett
A szakszervezet következetesen kiáll a december 24-i boltbezárás és az…
Tovább olvasom >Az élelmiszerüzletek dolgozóinak érdekeiért lép fel a CÖF-CÖKA
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA)…
Tovább olvasom >Béremelés a Tescónál: 15 százalékos bérfejlesztés
Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >