Bruttó 400 ezertől indulnak a bérek az Aldinál és Lidlnél
Fény derült végre a két nagy áruházláncnál elérhető bérekre. A belépő fizetések 400 ezer bruttó körül alakulnak, míg egy boltvezető akár bruttó 1 millió forintot is kereshet.

Nagyjából megegyeznek a beugró bérek
Az Aldinál a kezdő bér bruttó 395-445 ezer forint, három év után ez az összeg 426 és 458 ezer közöttire növekszik. A boltvezetők 716 és 933 ezer forintos bért kapnak, három év után ez egymillió forintra ugorhat.
A Lidl területi vezetői 807 ezer és 1,3 millió forint között keresnek havonta, míg a targoncavezetők legalább 529 ezret kapnak, de három év után a 679 ezres fizetést is – tudjuk meg a Portfolio friss cikkéből.
Az áruházlánc versenytársa, az Aldi is hasonló béreket kínált. Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 391 600 forint, a budapesti üzletekben bruttó 407 300 forint. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 542 400 forint – közölte az Aldi a Portfolióval.
A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdő fizetése havi bruttó 433 700 forint, a 6. évtől bruttó 503 300 forint, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 522 400 forint. Az üzletvezetők bére jelenleg bruttó 749 500 forinttól indul, míg a tíz éve az Aldinál dolgozó áruházvezetőké a 11. évtől akár bruttó 1 157 000 forint is lehet.
Az Aldi még azt közölte, hogy évente legalább egyszer van béremelés, de idén évközben is volt emelés a magas infláció miatt, és az áruház legtöbb dolgozója átlagosan 16 százalékos emelésben részesült.
A Lidl is reagált az inflációra, a cég augusztustól a munkavállalók Lidl kártyájára utal havi 36 ezer forintot jövő februárig.
Kapcsolódó cikkeink
Vegán reggelire látta vendégül munkatársait a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszer-kiskereskedelem és a vendéglátás harca a kényelemre vágyó vásárlókért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

