Brüsszel a Fideszt támogatva, a kicsik mellett döntött

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 12. 11:39

A magyar vidékfejlesztési program uniós elfogadásával a nagybirtokok vesztettek a kisbirtokokkal szemben, miután egy olyan agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg, amely tükrözi a kormány szándékát, hogy a nagybirtokok helyett a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgálja. Kis Miklós Zsolt államtitkár az elfogadást bejelentő sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy ezzel azt is elfogadták az unió döntéshozói, hogy a beruházások esetében a vidékfejlesztési forrásból elsősorban ne a nagyüzemek, hanem a kis és közepes családi gazdaságok részesüljenek. Így ez a forrás legalább 80 százalékban a kis és közepes gazdaságokat erősíti majd.

gyumolcs-zoldseg

Az EU mostani költségvetési ciklusában több mint 12 milliárd eurót, mintegy 3600 milliárd forintot biztosít Magyarország számára. Ebből a forrásból a vidékfejlesztésre jutó összeg több mint 4 milliárd euró, mintegy 1300 milliárd forint. Ez utóbbi keret már tartalmazza azt a 15 százalékos átcsoportosítást és a nagygazdaságok támogatáscsökkentését, amelyről a kormány korábban már döntött.

A vidékfejlesztési program 1300 milliárd forintot kitevő forrásából több mint 800 milliárd forint áll rendelkezésre a mezőgazdasági termelés és az ehhez kapcsolódó élelmiszerfeldolgozás finanszírozására. Utóbbi keretből 200 milliárd forintot biztosítanak élelmiszer-feldolgozási fejlesztésekre, a kertészeti ágazat rendelkezésére több mint 70 milliárd forint áll, az állattenyésztés beruházási támogatására több mint 75 milliárd forint jut, az öntözésfejlesztés kerete több mint 54 milliárd forint. Az agrár-környezetgazdálkodás, valamint az ökológiai gazdálkodás támogatására összesen 240 milliárd forintot fordítanak. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink