Brau Beviale 2016: „Az asztal megterítve”

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 08. 10:27

A NürnbergMesse Bécsben szervezett sajtókonferenciáján részletes tájékoztatást hallhattunk az idén az italgazdaság november 8-a és 10-e között sorra kerülő, legjelentősebb, beruházási javakat bemutató szakvásáráról. Az italgyártás folyamatlánca mentén összeállított kínálatban értékes nyersanyagokat, csúcstechnológiákat, hatékony logisztikai megoldásokat, valamint kreatív marketingötleteket egyaránt találhatunk.

HIR_Brau_opt

Tavaly közel 1083 kiállító és 37 200 látogató érkezett, mindenekelőtt Németországból (több mint 600), Olaszországból, Nagy-Britanniából, Csehországból, Hollandiából, Ausztriából, Belgiumból és Svájcból. A kiállítók 97%-a elégedett volt vásári részvételének eredményével.

– Idén újra nagy lendülettel veszi kezdetét
a rendezvény – ígéri Andrea Kalrait szervező. –
A bevált programokkal természetesen az idén is találkozhatnak az érdeklődők a Brau Bevialén, amiként az ötletekkel is, és nemcsak a sörrel kapcsolatban, mivel a boroktól és égetett szeszes italoktól egészen a folyékony tejtermékekig számtalan élmény várja az innovatív, kreatív italipar szereplőit.

Kapcsolódó cikkeink