Bővülő kapacitások a besztereci biotrágya gyártó üzemben
Európai uniós forrás segítségével, mintegy 90 millió forintból fejlesztette a Beszterecen lévő Phylazonit baktériumtrágyát előállító gyárát az Agrova Kft., a beruházást csütörtökön adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.
A társaság a fejlesztéséhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében több mint 38 millió forintot nyert el. A beruházási összegből megépítettek egy folyadékhűtő berendezéssel kombinált keverőtartály-rendszert, valamint eszközöket vásároltak – mondta Vajda Péter, az Agrova Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen.
Az ügyvezető emlékeztetett, a 600 négyzetméter alapterületű biotrágya gyárat 2009-ben építették meg Beszterecen mintegy 500 millió forintos költségből. A mostani beruházás révén 210 ezer literről 330 ezer literre növelték a tárolókapacitást. Az üzem évente 10-15 millió liter baktériumtrágyát állít elő.
A baktériumtrágya a talajba bekerülve a nitrogént köti meg, a foszfort „mobilizálja”, a cellulózt pedig lebontja, visszaállítva a termőréteg úgynevezett életerejét.
A talajoltóanyagnak a nyíregyházi Szuro-Trade Kft. a kizárólagos gyártója, az Agrova Kft. a forgalmazója, míg a találmányként bejegyzett szer jogtulajdonosa a Phylazonit Kft. A nyilvános cégadatok szerint az Agrova Kft. 2015-ben 853 millió forint nettó árbevétel mellett 47 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Gyulahús Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkötelezett a kormány a hazai feldolgozóüzemek támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszeripari beruházási boom jöhet: közel 200 milliárd forint támogatásról döntöttek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >