Bővülhet a háztartások fogyasztása

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 21. 11:58

Az alacsony infláció segíti a reálbérek növekedését, így a háztartások fogyasztása is bővülhet az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy folytatódik a tavaly elindult erőteljes reálbér-növekedés.

infl

Suppan Gergely szerint igen kedvező, hogy az alkalmazásban állók létszáma a nemzetgazdaságban 8,2 százalékkal bővült. A növekedés a közmunkaprogramok nélkül is elérte az 1,8 százalékot. A vállalkozásoknál 2 százalékkal emelkedett az alkalmazottak száma – mutatott rá. Az elemző 4 százalékos bruttó és ugyanekkora nettó bérnövekedésre számít az idén, ami a várakozásuk szerinti 1 százalék alatti infláció mellett 3 százalékot kissé meghaladó reálbér-növekedést jelenthet. A reálbérek növekedése, valamint a munkaerőpiacon várható lassú javulás miatt a háztartások fogyasztásának mérsékelt, 1,5-2 százalékos bővülését várja.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is kiemelte, hogy a januári bruttó átlagkeresetek növekedését egyértelműen a közfoglalkoztatás húzta le.
A foglalkoztatottság a statisztikai hivatal adatai alapján 8,2 százalékkal nőtt, de ennek jelentős részét, mintegy 70 százalékát is a közfoglalkoztatottak adták, nélkülük számolva csak 1,8 százalékos a növekedés – hangsúlyozta. Az elemző szerint fontos kérdés, hogy a közfoglalkoztatottak később át tudnak-e kerülni a versenyszférába, alkalmazottá tudnak-e válni. Egyelőre úgy látszik, hogy nem, de ilyen rövid idő alatt még nem lehet megalapozott következtetést levonni – fogalmazott.
Azt Gabler Gergely is kedvezőnek tartja, hogy a vállalkozásoknál 2 százalékkal emelkedett az alkalmazottak száma, tehát a versenyszférában is érezhető növekedés.

Az Erste Bank elemzője az idén 4-5 százalék közötti bruttó bérnövekedést valószínűsít. Mivel éves átlagban 1 százalékos inflációt és a gazdaság 1,9 százalékos bővülését várják, ami megteremtheti a bérnövekedés alapját, illetve a fogyasztás is el tud majd rugaszkodni a mélypontról – közölte az elemző.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében hangsúlyozta: az újabb reálbér-emelkedés tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, és ezen keresztül a gazdaság bővülését.

Az NGM közleményében úgy fogalmazott: a sikeres foglalkoztatáspolitikai intézkedések hatására egy év alatt 36 ezerrel, azaz 2 százalékkal nőtt a versenyszféra létszáma a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál.

A munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek folyamatos emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására, továbbá hozzájárul a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez is. A nemrégiben megjelent kiemelkedő ipari termelési, beruházási adatok is alátámasztják, hogy a kormány által kitűzött növekedési cél 2014-ben is tartható lesz – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink