Borszerdák az MNG-ben és a Vasarely Múzeumban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 29. 11:10

A Vasarely Múzeum is csatlakozik idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda elnevezésű programsorozatához, melyet ebben az évben is júliusban, ám ezúttal már részben az óbudai társmúzeumban tartanak meg.

vorosbor

Az idei Borszerdák tematikus keretét a színek adják szerda esténként. Négy szerda, négy szín, négy előadás a festészetről: a vörös bódító árnyalatairól Munkácsy kapcsán, az üde zöld szín térhódításáról az impresszionizmus korában, a sárgához kapcsolódó legkülönfélébb képzettársításokról és a kék 20. század képzőművészetében betöltött szerepéről. Mindezek mellé ezen a nyáron négy, nők vezette pincészet boraival ismerkedhetnek meg az érdeklődők – közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Galéria.
A sorozat a Bódító vörös esttel indul július 5-én az MNG-ben. Krasznai Réka, a nemrég újrarendezett 19. századi kiállítás kurátora tart előadást a vörös bódító árnyalatairól Munkácsy Mihály művészete kapcsán, az este tárlatvezetései pedig az állandó kiállítások mesterműveire összpontosítanak.
Az idei első Borszerdán egy nemrég indult Szent György-hegyi pincészettel (Badacsonyi borvidék), az Ujvári Vivien által vezetett Ujvári pincészet boraival lehet megismerkedni, miközben az Urbán Orsi Quartett lép fel.
A Vasarely Múzeum a július 12-i Borszerdának ad otthont, Kék poézis címmel. Bellák Gábor művészettörténész a 20. század festészetét tekinti át Picasso kék korszakától Vasarely kék képeiig, a gyűjteménnyel pedig angol és magyar nyelvű vezetések ismertetik meg a látogatókat.
Az est vendége a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat, valamint Dennert Árpád szaxofonművész lesznek.
Őrült sárga címmel várják az MNG-be július harmadik szerdáján a látogatókat, akik több tárlatvezetésen és Halász Rita jóvoltából kulturális kalandozáson vehetnek részt a középkortól a kortársig; fókuszban végig a sárga színnel.
A villányi borvidékről érkezik a Vylyan Pincészet, míg fellépőként a Jármai Edit Quartettet hívták meg a szervezők.
A Borszerdák a július 26-i Üde zöld esttel zárulnak: Gimesy Péter „Zöldebbre még zöldebbre” – Tanácsok a tájfestészethez címmel tart előadást az MNG-ben, emellett tárlatvezetések, a móri/somlói Csetvei Pincészet borai és a Hot Club of Hungary zenéje várják a látogatókat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink