Begyűjtötte az aranyérmeket Japánban a Dereszla Pincészet
Négy borával vett részt Japánban, a Sakura Wine Award borversenyen a bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet, és mind a néggyel aranyérmet nyert – számolt be a Világgazdaságnak a pincészetet vezető Kalocsai László. A 2010-es aszú mellett egy-egy száraz és félszáraz furmintot, valamint a tokaji borvidéken egyre népszerűbb, de fajtaborként még ritkaságszámba menő kabar borukat nevezték a versenyre. Ez utóbbi a Magyarországon nagyaranynak, Japánban dupla aranynak nevezett elismerést is kiérdemelte.
Kalocsai László kiemelte, hogy a rendkívül nagy potenciállal rendelkező japán piacon a legrangosabb, a trendeket jól jelző versenyen érték el a sikert. A verseny különlegessége, hogy csak hölgyek bírálnak, és a japán piacon meghatározó az itt elért eredmény, főleg, mert Japánban a nők lényegesen több bort fogyasztanak, mint a férfiak.
Igaz, az átlagos japán fogyasztó még a magyarnál is kevesebb bort iszik: az országos 3,5 millió hektoliteres fogyasztás fejenként 2,7 litert tesz ki, szemben a hazai (2015-ös adat) 26 liter körülivel. A japán borimport dinamikusan nő, a 2010-es 1,8 millió hektolitert 2016-ban már 2,7 millió követte. A lendület folytatódására utal Kalocsai László szerint, hogy a világon Franciaország után Japánban van a második legtöbb hivatásos sommelier. A borok 48-48 százalékát éttermekben és áruházakban, szaküzletekben vásárolják, a maradék 4 százalékot alternatív, például internetes csatornákon. Népszerűek a boros kurzusok, amelyeket többségben szintén nők látogatnak.
A japán import mennyiségének 23 százaléka, értékének 51 százaléka származik Franciaországból. Magyarország még nem veszi ki a részét a japán borforradalomból és annak előnyeiből, és az sem biztató jel, hogy a Sakura Wine Awardon csak egy magyar induló volt, míg például szlovákiai és romániai borászatok jóval nagyobb számban érkeztek. E visszafogottság látszik az exportadatokban is: Magyarország 2017-ben csupán 1400 hektolitert értékesített Japánban, ötödrészben a tokaji borvidékről származó terméket. E mennyiségből a Dereszla csak 30 ezer palackkal részesedett. Bár a japánoknak a magyar bor említésekor az édes tokaji jut eszükbe, a Dereszla döntő részben száraz borokat ad el ott. Kalocsai László elmondta: a most kapott díjak marketingértékét is kihasználva, néhány éven belül meg kívánják duplázni a mennyiséget. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Sulyok Tamás: kiváló borászok nélkül nem születnének minőségi borok
Kiváló borászok nélkül a legősibb szőlőfajtákból és a legkedvezőbb évjáratok…
Tovább olvasom >Szent György-hegyi bornapok: apró lépésekkel, tájazonos módon érdemes a természeti környezetben fejleszteni
Apró lépésekkel, tájazonos módon érdemes a tájba illő fejlesztéseket végrehajtani,…
Tovább olvasom >Borok Badacsonyból
A Badacsonyi borvidék márciusban már tizenharmadik alkalommal költözött a budapesti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az ALDI lett Magyarország legismertebb munkaadója
Rendkívül rangos elismerést kapott az ALDI: a Randstad Employer Brand…
Tovább olvasom >Szoboszlai Dominik a McDonald’s-hoz igazolt
Hosszú távú, több évre szóló együttműködést kötött a magyar labdarúgó-válogatott…
Tovább olvasom >Távozik az egyik legnagyobb kézműves sörfőzde első embere
James Watt, a BrewDog kézműves sörfőzde társalapítója és vezérigazgatója, 17…
Tovább olvasom >