Bormustra a debreceni Déri Múzeumban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 25. 11:03

Huszonhárom hazai borászat mintegy 70 féle borát kóstolhatták meg az érdeklődők az ötödik debreceni bormustrán szombat este a Déri Múzeumban – tájékoztatta az MTI-t a mustrát szervező Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke.

vorosbor

Kovács Pál elmondta: ötödik alkalommal tartják meg a borszemlét, ahol mindig az a húsz borászat mutatkozhat be, amelyeknek a borai a legjobban szerepeltek az adott évben a Debreceni Borozó című, országos terjesztésű ingyenes borászati magazin tesztjein.
További három bio borászat meghívottként szerepelt az idei mustrán – fűzte hozzá.
Kovács Pál felidézte: az első bormustrát azzal a szándékkal hívták életre, hogy bemutassák az év során kóstolt legjobb borokat a fogyasztóknak.
„Számos bormagazinban jelennek meg tesztek, de sehol nincs lehetősége az érdeklődőknek együtt kóstolni a tesztgyőztes borokat. 2012-ben ezért is határoztunk a rendezvény elindítása mellett, hogy megosszuk azt a fantasztikus élményt mindenkivel, amit egy-egy borértékelés során a szerkesztőség tagjai is megtapasztalnak” – magyarázta a borszakértő.
Az idei bormustrán a tokaji, az egri, a mátrai, a szekszárdi és a badacsonyi borvidékek legjobb fehér, vörös és rozé borait kóstolhatta meg a mintegy 400 résztvevő a debreceni Déri Múzeum falai között. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink