Borestek a mátészalkai Szatmár Múzeumban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 03. 11:00

A történelmi borvidékek megismertetésére boresteket szervezett idén a mátészalkai Szatmár Múzeum, ahol szerdán este tartják a záró rendezvényt.

borozashoz

Cservenyák László, az intézmény igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a Szatmári Borzsongás elnevezésű rendezvénysorozat öt borestből állt. A négy korábbi rendezvényen a Balaton-felvidéki, a villányi, valamint a szekszárdi borvidéket és híres termékeit ismerhették meg a látogatók a Bock, a Bujdosó, a Polgár és a Szent Gaál Pincészet bemutatóján.

A szerdai boresten a Hétszőlő-Tokaj Szőlőbirtok a vendég a mátészalkai múzeumban és a legjobb 2003 és 2012 közötti borait állítja ki.

Az 1975-ben alapított mátészalkai Szatmár Múzeum a tájegység szellemi és tárgyi örökségeit őrzi. Az igazgató közlése szerint az idén eddig több mint 12 ezren látták az intézmény állandó és időszaki kiállításait, vettek részt kulturális rendezvényein.

A Szatmár Múzeumban látható Közép-Európa legnagyobb szekér-, kocsi- és hintógyűjteménye, amely csaknem 100 darabból áll és jól illusztrálja a valamikor népi teherhordás, polgári és nemesi személyszállítás közlekedési eszközeit.

A három részből álló, körpanorámás szekérszínekben látható kocsiknak az alaptípusai és tájjellegű változatai egyaránt láthatók. Közülük kiemelkedik a Grassalkovich-féle Viktória-hintó, az Eszterházy-gálakocsi, a barokk halottas hintó, a kígyóvasalású szekér. A gyűjteményben láthatók orosz és lengyel típusú szánok, továbbá lajtos és szivattyús tűzoltókocsik, társas vadász kocsik és egy Cziráky-kocsi is.

Az állandó kiállításhoz tartozik egy kovács- és kerékgyártó műhely, ahol egykor a kocsikat, szekereket, szánokat készítették, valamint népi gazdálkodási és háztartási eszközöket is bemutatnak.

A mátészalkai múzeumban láthatók az európai hírű festőművész, Gábor Marianne alkotásai, a Kossuth-díjas Holló László festőművész grafikái és Kertész Klára kerámiái. Az adattárban őrzik Luby Margit néprajzkutató 20 ezer oldalas gyűjteményét is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink