Borban továbbra is az édeset szeretjük

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 22. 00:02

Évente átlagosan 30-32 liter bort iszunk meg, az édesebbeket jobban szeretjük. A prémiumkategóriás italokat főleg ajándékba adjuk – derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi intézetében rendezett bormarketing konferencián.

– Erősen polarizálódik a piac, valamelyest csökkent a vörös borok fogyasztásának dominanciája. Egyre inkább előtérbe kerülnek a fehér borok, és íz tekintetében továbbra is az édes ízek a kedveltebbek – állapította meg dr. Totth Gedeon, a BGF Kereskedelem és Marketing Intézetének vezetője. Az elmúlt évtized eredményeit, tapasztalatait összegző szakmai fórumon kiderült az is, hogy a tehetősebb emberek körében már hazánkban is az gasztronómiai kultúra részévé vált a minőségi borfogyasztás.
A borfogyasztás hallatán az emberek leginkább három dologra asszociálnak: a bor a jó hangulat eszköze, a családi étkezések része, illetve kedvező az élettani hatása. A felmérések azt mutatják, hogy a borkedvelők általában úgy vélekednek magukról, hogy élvezik az életet, preferálják az igaz barátságot, a közösségért dolgoznak és előtérbe helyezik a családi életet. A bor fogyasztását elutasítókat ugyanakkor egészségtudatos szemléletük, takarékoskodásuk és individualista beállítottságuk motiválja – mondta Totth Gedeon.
Terítékre került a konferencián a magyar borászok marketingorientációja is: a piaci versenynek köszönhetően a marketingeszközök használata javult ugyan, de még mindig nem elég tudatos. Ennek oka többek között az, hogy a borászok sokszor nem rendelkeznek kellő anyagi forrással, gyakran hiányzik a marketing-kommunikációs szaktudás és irreális elvárásokat támasztanak a marketinggel szemben.
A bormarketing konferencia rávilágított arra, hogy a gazdasági válság óta a teljes bolti forgalom nem növekedett ugyan hazánkban, de az eladáson belül nagyobb teret nyertek az alacsony árú, importborokat értékesítő diszkontáruházak. Fontos törekvés, hogy a hazai borászok körében minél szélesebb körben elterjedjen a közvetlen értékesítés – írja a szabadfold.hu.




Kapcsolódó cikkeink