Borászok borásza: új rendszerben ítélik oda a szakmai díjat

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 16. 11:28

A Borászok borásza cím eddigi birtokosai állítják össze ettől az évtől a díj ötvenes jelöltlistáját, amelyről továbbra is a jelöltek választják meg maguk közül a díjazottat.

borozashozAz egyik legrangosabb hazai borszakmai elismerésként számon tartott díj jelöltlistáját eddig a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma állította össze, amely nemrég szintén megújult – jelentette be a Borászok borásza díj alapítója.

Rókusfalvy Pál hozzáfűzte: az egyszer elnyerhető elismerésnek immár hét birtokosa van – Szentesi József, Györgykovács Imre, Kaló Imre, Légli Ottó, Szepsy István, Lőrincz György és Demeter Zoltán -, így a Borászok borászai már elegendő számban vannak ahhoz, hogy maguk állítsák össze a jelöltlistát is. A jelölők közé ezentúl minden évben csatakozik az előző díjazott is; szavazategyenlőségnél a testület korelnökének voksa számít.

Újdonság, hogy a szavazás két fordulóban zajlik majd; a nyertest a második körbe jutott öt borász közül választja ki áprilisban az ötven jelölt, akik névsora rövidesen elérhető a www.boraszokborasza.com honlapon.

További változás, hogy az elismerés kísérődíjai közül idén csak a Borászok barátja díjat adják át, melynek jelöltjei Alkonyi László borszakíró; Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos; Bányai Gábor Botond, a Borigo főszerkesztője; Isabelle Legeron Master of Wine, a Travel Channel műsorvezetője és Mészáros Gabriella, a Borkollégium oktatási központ vezetője. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink