Bor váltja a sört a Budai Várban

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 26. 11:11

Tegnap nyílt és vasárnap estig látogatható a Budai Várban az I. Budavári Sörfesztivál, amelyen a látogatók több mint százféle sört kóstolhatnak meg.

Az eseményen a nagy gyártók és a külföldi sörök mellett a kis hazai manufaktúrák is képviseltetik magukat, a Gyertyános Sörfőzde például töksörrel készült a fesztiválra, de kapható lesz banánsör is. A nagyobb gyártók, forgalmazók közül a Heineken Hungária olyan különlegességeket is bemutat, amelyeket a fogyasztók korábban még nem kóstolhattak, ilyen például a Soproni Démon karamell- és meggyízzel. Benedek László, a cég értékesítési igazgatója elmondta, hogy ezekkel a termékekkel később akár a boltok polcain is megjelenhetnek. A belépő 1690 forint, az eseményre több tízezer vendéget várnak.

Két héttel a sörfesztivál után a borosok veszik át a terepet a Várban, a szeptember 7–10. között megrendezendő 20. Budavári Borfesztivál alkalmával. A fesztivál alatt szombaton rendezik a hagyományos szüreti felvonulást is, ahol Magyarország borvidékeinek közel 400 képviselője vesz részt.

Kapcsolódó cikkeink