Bor, mámor, Bénye fesztivál: koncertek, tokaji borok és kulturális programok
Tokaji borokkal, zempléni ízekkel, kézműves mesterek termékeivel és változatos könnyűzenei koncertekkel, előadásokkal, sétákkal várja a látogatókat a Bor, mámor, Bénye névre keresztelt háromnapos fesztivál a zempléni Erdőbényén augusztus 14. és 16. között.
Immár hetedik alkalommal rendezik meg a fesztivált a Tokaj-hegyaljai faluban, ahol a program ideje alatt a falu kertjeiben a magyar dzsessz, népzene és világzene kiváló előadóival találkozhatnak a fesztiválozók. A háromnapos rendezvény célja és különlegessége, hogy kevésbé ismert, de minőségi zenét játszó előadóknak is fellépési lehetőséget biztosítanak. A zene mellett egyre fontosabb szerep jut a kiállításoknak, író-olvasó találkozóknak és gyerekprogramoknak is – közölték a szervezők az MTI-vel.
A kisgyerekkel érkező családokat táncház és kézműves foglalkozások, gyerekkoncertek várják, a felnőtteknek pedig a környék pincészetei készülnek borkóstolókkal és változatos gasztronómiai különlegességekkel.
A kerti zöldfűszerek közül idén kiemelt szerepet kap a három nap alatt a kakukkfű. A szervezők kérésére a fesztiválon résztvevő konyhák az Erdőbénye határában is termő fűszernövénnyel ízesített ételekből többet is készítenek.
A színpadokon a Freakin Disco, a Blue Motel, SeTamás, Petruska András, a Vanmocsello, Váczi Eszter, Jónás Vera, a Kardos-Vázsonyi duó, Szatmári Juli és barátai, Tóth Viktor, Vikukel Daniel lépnek fel, a komolyzenei blokkban a Barnabás fuvolakvintett, a népzenei szekcióban pedig a Csángó Duó, Kiss Gy. László és tárogatós zenekara koncertjét lehet meghallgatni. Világzenéről a Maszkura és a tücsökraj, az Ethnofil, a Meszecsinka, a Bújdosó Trió, és a Butterfly Effect gondoskodik.
Az előadások között Erdőbénye építész szemmel címmel Erhardt Gábor tart előadást, a Tokaj-hegyaljai Pinceépítészetről Müller István beszél, A hordók világa címmel Kalydy Andrást hallgathatják meg az egybegyültek, A Horthy-rendszer modernizációs potenciáljáról Ungváry Krisztián történésszel rendeznek beszélgetést, a gyógynövények szerepéről az egészség megőrzésben pedig Szabó György és Lopes-Szabó Zsuzsa értekezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Akit a szakma gőze megcsapott
A 2024. év egyik Gundel-díjazottja Rácz Mihály, a családi vállalkozásban…
Tovább olvasom >Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új fejezet a prémium élelmiszerek piacán: a Chef Market megvásárolta a Culinaris nagy- és kiskereskedelmi üzletágát
Jelentős átalakulás zajlik a prémium élelmiszerek hazai piacán: a Chef…
Tovább olvasom >Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és…
Tovább olvasom >Piacra jutás, marketing, AI applikáció: kézzelfogható segítséget nyújt a SPAR Régiók Kincsei programja a kistermelők számára
Több mint 550-re emelkedett a kistermelőktől, kézműves cégektől, kisebb borászatokból…
Tovább olvasom >