Bor lesz a legtöbb magyar szőlőből

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 02. 12:25

Heteken belül itt a szüret, a szakemberek becslése szerint az összesen 60 ezer hektárnyi szőlőtermő terület termésmennyisége az átlagosnál jobb lesz idén. Biztató, hogy a 80 ezer hazai termelő többsége egyre nagyobb szakmai tudással bír a növényvédelem területén.

A tavalyi csapadékos ősz kedvezőtlen hatással bírt a vessző beérésekre, az idei hűvös tavasz pedig késleltette a fakadást, a szőlőtermelők tehát jelentős hátránnyal indultak, mondta Vajkóné Tarjányi Judit, a Syngenta észak-magyarországi területi képviselője azon a szakmai rendezvénysorozaton, amelynek első két rendezvényét a napokban Tolcsván és Noszvajon rendezték.

A kora tavaszi nagy mennyiségű csapadék miatt számos ültetvényben a botritisz tünetei jelentek meg, ezáltal az illatos fajtáknál terméscsökkenés realizálható. Az idei termés az átlagosnál kicsit jobb lehet, ez azonban fajtától is függ. Az elmúlt hetek és a következő pár hét extrém száraz időjárása még befolyásolhatja a szőlő mennyiségét és minőségét is. A pincék üresek, így a szőlő jelentős részét feldolgozzák a borászatok. Az egri és tokaji borvidéken a szüret még várat magára, azonban Tarczal Erik, a Syngenta Közép-Magyarországon dolgozó kollégája elmondta, hogy a Duna Borrégióban a szüret heteken belül indul, augusztus második hetében az Irsai Olivért szüretelik, majd ezt a Cserszegi Fűszeres fogja követni nagy valószínűséggel.

Mint megtudtuk: a termőterület évről-évre csökken, ám például az Alföldön új telepítések vannak. Ide főként a kórokozókkal és a kártevőkkel szemben ellenálló fajták kerültek. A megfelelő növényvédelem a szőlőművelés területén kiemelten fontos, hiszen csak egészséges szőlő tud megfelelő minőségű gyümölcsöt és boralapanyagot teremni.

Nádudvari Éva kampánymenedzser elmondta: a rendezvénysorozat célja, hogy bemutassák a termelőknek a megoldásokat, amelyekkel eredményesen léphetnek fel a kártevőkkel, kórokozókkal szemben. A Syngenta portfóliója idén egy új, lisztharmat elleni készítménnyel, a Dynalival bővült. A rovarölőszerek vonatkozásában formulációváltás történt, korszerűbb formulációban vezették be a már jól ismert Actarát.

-A növényvédelem mellett fontosnak tartjuk, hogy egyéb, a partnereink számára érdekes és fontos témákat is érintsünk a bemutatókon, ezért tápanyaggazdálkodásban és egyéb releváns témákban jártas előadókat is meghívunk. Az utóbbi években a magyar borászoknál is inkább a minőségi szemlélet került előtérbe. Sok külföldi tanulmányúton vesznek részt, az ott látottakat, hallottakat a próbálják adaptálni a helyi birtokviszonyokra.

Kapcsolódó cikkeink