Bor- és jazzfesztivál lesz a hétvégén Szentendrén
Szentendre, 2017. szeptember 27., szerda (MTI) – A boré és a jazzé lesz a főszerep szeptember utolsó hétvégéjén Szentendrén. A pénteken kezdődő fesztiválon helyi kötődésű borászok, borászatok és borkereskedések várják az érdeklődőket a belvárosban, ahol számos jazzkoncertet és gasztronómiai programot is kínálnak.

Ma már kevésbé közismert, hogy Szentendre és környéke egykor jelentős szőlő- és bortermelő vidék volt – idézte fel Solymosi Heléna, a város kulturális központjának igazgatója.
Szentendrén a borkultúrának nagy hagyománya volt, a város és vidéke híres volt például a kadarkájáról, olyannyira, hogy még exportáltak is belőle a „rác ürmössel” együtt. Az 1880-as évek filoxérajárványa azonban kipusztította a szőlőtőkéket, és helyükbe gyümölcsösöket telepítettek. Az egykori bortermelésnek ugyanakkor máig megmaradtak a nyomai, a valamikor több mint tíz kilométer hosszú pincerendszerből még látogathatók épségben maradt szakaszok.
Erre a múltra is utal a borfesztivál – folytatta az igazgató, hozzátéve, hogy a Pezseg a Fő tér elnevezésű programban már péntek déltől a pezsgőkre, habzó borokra és fröccsökre irányul a figyelem.
Péntek délutántól a jazz és a swing is felhangzik, szombaton és vasárnap pedig többek között a Dunakanyar Jazz Quartet hallható Borbély Mihállyal, fellép a Hot Jazz Band, valamint Török Ádám és a Mini Trió. De a három nap alatt folyamatosan szól a zene Szentendre történelmi belvárosában és a Duna-parton, ahol egész nap a bor és a szőlő témájához kapcsolódó rendezvények lesznek.
A gasztronómiai kínálatot a helyi éttermek, termelők és szolgáltatók biztosítják egyedi menüsorokkal, különleges borvacsorákkal és borkóstolókkal.
A Tourinform iroda szervezésében pedig tematikus sétákat, kóstolóval egybekötött hajókirándulásokat, szakmai előadásokat és boros-zenés tárlatvezetéseket is tartanak a három nap alatt.
A programokról a http://www.szentendreprogram.hu/ oldalon lehet tájékozódni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzés szempontjából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ismét érkezik a Bárány Napok – Gasztronómiai kaland március 28–29-én!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a jövő kulináris tehetségeinek keresése: kezdődik a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny hetedik kiadása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a jubileumi Környezet Védelméért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: magyar élelmiszer-előállító kapott nemzetközi díjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Marketing Diamond Awards 2026-os elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


