Boltos bér: ahol már megy a bolt, ott jön

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 09. 09. 11:35

Bérben is az igazság, de a vásárló diktál: júniusban áprilishoz képest a cipőboltos eladó 61 ezer, a könyvesbolti eladó 57 ezer, a ruhás eladó 53 ezer, a turkálós eladó 51 ezer forinttal vastagabb borítékot kapott hó végén – írja a blokkk.com. A webáruházasoknak is hízott a bukszájuk. A híradástechnikás eladók viszont 13 ezer forinttal kevesebbet vittek haza.

Alapszabály, hogy a boltos eladók bérét is, mint minden más költséget, valamiből ki kell fizetni. Ha megy a bolt, akkor mehet több bér is, de amikor nem tehette be a lábát a vásárló, akkor faragni kellett mindenből, létszámból is, bérből is. Ez látszik a járványhónapok boltos bérjegyzékéből is, a legújabb júniusiból is.

A veszteség ráadásul sokáig rányomja bélyegét a boltos kasszájára, hiszen nem csak a piac esett, hanem ha tartotta a bolthelyiségét, fizetnie kellett a bérleti díjat, amiből nem sokat engedtek, és az állami támogatásokat nem elsősorban a boltosokra méretezték. Létszámban végül a foglalkoztatottak számát nézve a második negyedévben 23 ezres leépítésre kényszerültek a boltosok, mellette tízezer dolgozót részmunkaidőre kellett tolni. És brutális bérfaragás is következett áprilisban az iparcikkesek körében, ahová nem tehette be a lábát a vásárló.

A friss statisztika szerint júniusra-júliusra a boltos piac kikászálódott a gödörből (áprilisban 10%-os volt a piac zuhanása), ami annyit jelentett, hogy a vásárlók már annyit vásároltak, mint egy évvel korábban. De nem minden áruterületen, van, ahol többet, például napicikkekből, vagy kevesebbet, például híradástechnikai termékekből. És mindez látszik a bérekben is.

Boltos bértérkép: akihez visszament a vásárló, az emelhette a bért

Végső soron a bérekről is a vásárló dönt. Az áprilisi bér- és létszámfaragást követően a májusi újranyitáshoz már kellettek az eladók, a visszakapaszkodáshoz többet kellett pakolászni a boltokban is.

Például a ruházati boltok 90%-ot estek áprilisban, de nyár elejére visszatértek a vásárlók és hozták az előző évi vásárlási formájukat. Emelkedtek is a bérek 52 ezer forinttal. A könyvesbolt, játékbolt is visszaemelt, a csúcsot pedig a cipőboltok hozták béremelésben, 61 ezer forinttal. És a turkálós eladók sem panaszkodhatnak annyit,, elégedett dolgozó persze nincs, náluk 51 ezer forinttal tolták meg a béreket.

10-15 ezer forint közötti bérmozgás máshol is volt. A vásárló azonban kíméletlen is tud lenni, a hagyományos híradástechnikai boltokban még mindig nem vásároltak annyit, mint korábban (nyilván itt már bespájzoltak a digitális oktatás és a home office első hullámában), és csökkentek is a bérek júniusban áprilishoz képest 13 ezer forinttal. Igaz, áprilisban nyitva lehettek ezek a boltok 15 óráig, mehetett is nekik akkor, a bérek itt ekkor feljebb csúsztak. Most vissza.

A webáruházas eladók megkapták a maguk jutalmát, hiszen nem csak áprilishoz, hanem a korábbiakhoz képest is emelkedtek a javadalmazások.

A boltos világ bérjegyzékén az előző évhez képest szinte minden áruterületen emelkedtek a bérek, kivéve a ruhás piacokat. Ezek az ázsiai piacok, vagy kínaiak, ha úgy jobban teszik. Utolsók is a bérjegyzéken. A legjobban az autószalonokban fizettek egyébként júniusban, úgy tűnik, a nagycsaládosok és az elektromos autóvásárlások támogatása még a bérjegyzékre is hatott (bár az autós piac esett majdnem harmadával a járványidőszakban).

Az év elejéhez képest már árnyaltabb a bértérkép. A vegyesiparcikkes, sportszeres, híradástechnikás, cipőboltos, italboltos, élelmiszerpiacos, turkálós, zöldséges, ruhapiacos eladó bére júniusban, még ha ugrott is nagyot erre a hónapra, valamennyire – kisebb vagy nagyobb mértékben -, de elmaradt a februáritól.

A nemzetgazdasági átlagoktól is elmaradt a boltos világ, ez már évek óta így mozog.

A júniusi boltos bérolló 141 ezer forint volt, a ruhás, vagy az ázsiai piacok nélkül 115 ezer forint, a bérjegyzék vége táján a zöldséges boltokkal:

boltos bérjegyzék 2019 2020
február március április június június/

április

1 autószalon 278.615 297.265 298.100 298.445 312.070  +13.629
2 illatszerbolt 289.902 296.876 331.873 292.491 306.301 +13.810
3 bútorbolt 264.742 283.820 275.462 290.640 299.806 +9.166
4 élelmiszerbolt 264.971 276.527 301.501 288.253 289.238 +985
5 vegyes iparcikk 272.203 287.429 275.558 276.943 288.641 +11.698
6 sportszer 249.473 306.690 300.548 275.214 274.309 -905
7 webáruház 231.573 250.953 249.776 267.440 272.901 +5.461
8 játékbolt 249.438 258.012 281.834 255.131 268.164 +13.033
9 ruhabolt 236.466 248.737 236.746 213.369 266.088 +52.719
10 könyvesbolt 260.449 252.120 252.120 207.834 264.482 +56.648
11 híradástechnika 233.812 264.689 261.476 275.215 262.363 -12.852
12 óra-, ékszer 233.101 251.846 237.181 223.498 256.779 +33.821
13 benzinkút 240.603 246.930 257.563 259.838 255.816 -4.022
14 cipőbolt 237.469 256.594 245.645 188.138 249.307 +61.169
15 trafik 222.095 236.224 236.749 233.011 243.091 +10.080
16 italbolt 247.728 287.576 239.532 209.769 241.629 +31.860
17 húsbolt 199.669 223.565 223.565 224.422 225.782 +1.360
18 élelmiszerpiac 205.966 232.551 215.895 214.852 225.339 +10.487
19 turkáló 213.634 226.534 220.049 173.370 224.095 +50.725
20 pékárus 197.739 209.058 204.480 208.253 212.411 +4.158

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink