Boltláncok stabil rangsora: Tesco az élen, utána két magyar lánc

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 27. 08:00

Továbbra is a Tesco, a CBA és a Coop a legnagyobb forgalmú élelmiszer-
kereskedelmi lánc. Ők vezetik a 2009. évi rangsort is. Utánuk a Spar és a Reál következik, hasonlóan az egy évvel korábbi sorrendhez. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 2009. évi rangsora, amit a vállalatok saját közlése, illetve a Nielsen becslései alapján állítottunk össze.
A Tesco 638,4 milliárd forint forgalmat ért el tavaly, az előző évi 602 milliárd után. A CBA 547,5, míg a Coop 510 milliárd forinttal szerepel a ranglistán. Mindkettő valamivel nagyobb mutatóval, mint egy évvel korábban.

„Egy üzletben mindent, amire szüksége van”

Az élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja folytatódik, a vásárlói igények változásainak megfelelően. A Nielsenfogyasztói kutatásai feltárták, hogy egyre inkább előtérbe került a vásárlás hatékonysága. A legtöbb magyar fogyasztó számára
idén a boltválasztás legfontosabb szempontjává lépett elő, hogy egy üzletben megtaláljon mindent, amire szüksége van, mégpedig könnyen és gyorsan.
Egyes piaci szereplőket meglephet, hogy önmagában az alacsony ár nincs a legfontosabb szempontok között. A változás fő oka, hogy az éles versenyben a kedvező ár alapvető elvárássá vált a fogyasztók körében. Olcsóbb vásárlásra tálcán kínálják a lehetőséget a növekvő számú kereskedelmi márkás termékek, valamint promóciók.
A vásárlási szokások átalakulásával együtt növekszik a koncentráció. A nemzetközi
láncok hálózataikat átlagosan 7 százalékkal bővítették tavaly, az előző évhez képest.
A koncentráció jelentős voltát bizonyítja a következő összefüggés: Az összes magyarországi élelmiszerüzletből 1 százaléknál is kevesebbet képviselnek a hipermarketek. Viszont rájuk jut 38 százalék a háztartási vegyi áru és kozmetikum
– értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából, 31 pedig az élelmiszeréből, a tavalyi adatok szerint.

Tizenhat új hipermarket nyílt

Sokak várakozásával ellentétben a hipermarket csatorna tovább tudta növelni amúgy
is magas piaci részesedését. A Tesco-Global Áruházak összesen 176 üzletet, köztük
102 hipermarketet működtet az év végi adatok szerint. Ez a hálózat bővítését jelzi; egy év alatt tizenhárom hipermarket mellett tizenhét szupermarketet nyitott. A többcsatornás koncepció szemmel látható, ahogyan a Sparnál is. A legnagyobb eladóterű láncok közül a Tesco mellett az Interspar két, az Auchan egy új hipermarketet nyitott tavaly. Így az Interspar 31, az Auchan 12 egységet működtetett
az év végén. Az Auchan forgalma a tavalyelőttihez képest múlt évben 2 százalékkal
nagyobb, és 226,3 milliárd forintot ért el. Ezzel a rangsorban a Metro elé került, a hatodik helyre. A toplistán negyedik Spar a koncentráció egyik motorja. Éves forgalma
397,4 milliárd forintot tett ki tavaly, szemben az előző évi 374,2 milliárddal. A növekedés mértéke 6 százalék. Az Interspar bővítése mellett szupermarket-
hálózatukba beleillesztették a Plus diszkontokat, de nyitottak új egységeket is.

A hazai láncok erőssége a kiszolgálás

A rangsorban második CBA 3054 boltja, a harmadik Coop 5250 és az ötödik Reál 2320 egysége összesen a hazai élelmiszer-bolthálózat több mint 10 ezer 500 üzletét jelenti. Így a három, hazai tulajdonban lévő lánc együtt a teljes magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét képviseli.
Tipikusan lakóhely közeli üzleteik a könnyű elérhetőség és a kényelmes vásárlás fogyasztói igényének kitűnően megfelelnek. A Nielsen legújabb, 2009-es ShopperTrends kutatása szerint a hazai tulajdonban lévő láncok fő erőssége a jó kiszolgálást nyújtó személyzet mellett a kényelmes megközelíthetőség, a saját
márkás termékek választéka, a gyors pénztárak és a termékek megfelelő kihelyezése.
A magyar tulajdonban lévő vállalatok előkelő pozíciója fehér hollónak számít Közép-
Európában. Hazai tulajdonú láncok ugyanis hasonlóan magas piaci részesedéseket
régiónk egyetlen más országában sem érnek el.

Diszkontok: plusz 14 százalék

Ha a diszkontok tavalyelőtti számait összehasonlítjuk a múlt éviekkel, akkor megállapíthatjuk, hogy a diszkontok az elmúlt időszak nyertesei közé tartoznak.
A négy diszkontlánc – Lidl, Penny Market, Aldi és Profi – együttes évi forgalmát atvalyelőtt 379,3 milliárd forintra becsülte a Nielsen. Múlt évben viszont már 14 százalékkal magasabb, 430,8 milliárd forintos forgalmat számítottunk ki az említett diszkontláncokban.
Mit tartanak a fogyasztók a diszkont fő előnyeinek? A Nielsen kutatásai szerint, sorrendben: a kapható árucikkek kedvező ár-érték arányát, könnyű parkolást, ltalában alacsony árakat, kényelmes megközelíthetőséget és a gyors pénztárakat. A diszkont kedvező árakon teszi lehetővé a hatékony vásárlást.
A diszkontok értékben mért forgalmából 54 százalék jutott saját márkáikra, élelmiszernél, tavaly. Ennél is nagyobb arány, 56 százalék pedig háztartási vegyi árunál és kozmetikumnál. Így a diszkontláncok további terjedésével az egész bolti forgalomban várható a kereskedelmi márkás termékek piaci részesedésének
növekedése.
Ami a ranglistát illeti: A Lidl és a Penny Market helyezése nem változott. Az Aldi viszont,
tizenhárommal több, összesen 58 üzletének köszönhetően az előző évi 15. helyről
most a 13.-ra került. Forgalma a Nielsen becslése szerint két és félszeresére emelkedett, egyik évről a másikra. Az Aldi 2008. áprilisban lépett a Magyar piacra, és erőteljes expanziós időszak áll mögötte.

Magas színvonalú szolgáltatás

Új trendként figyelhető meg, hogy egyre több magas minőségű szolgáltatást nyújtó szupermarket nyílik a lakóhelyek közelében. Például a CBA Príma, Spar City és Tesco Expressz bizonyítja: A kereskedők bíznak abban, hogy a magyar fogyasztók egy része igényli ezt a típusú szolgáltatást.

Kapcsolódó cikkeink