Boltban járványosban: korlátozzál okosban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 04. 11:30

Manapság ha valahova mennél, csak a bolt maradt. És jönnek az ünnepek. A kormány vakargatja a fejét, mit csináljon, de azért lehet itt más is. Például minek liftezni a plázában, ha van mozgólépcső is. Mi csinálj, ha jön szemben egy bevásárlókocsi és nem fértek el egymás mellett. Könyvet lapozgatni, cipőkanalat szorongatni?

 

Kép: blokkk.com

A kormánynak lassan lecseng az ideje a járványos korlátozásokban, hiszen december 11-ig szabott határt magának a mostani intézkedések megtartásában. És többszöri nekifutás után úgy néz ki, december 7-én a törzs dönthet arról, mit javasol a kormánynak az év végi ünnepeket is átölelő hetekre. Lazítson, szorítson, vagy a kettőt együtt, egy itt, egyet ott. Ez alapvetően nyilván a továbbiakban várható járványhelyzettől függ, aminek része az is, vajon mit hoztak a védekezés konyhájára ez eddigi szigorú korlátozások. És nyilván azért sok oldalról ütköznek az érvek és ellenérvek.

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az esztendő legnagyobb és legjobban várt ünnepe – ha szabad ilyen sort felállítani – a karácsony. Erre pedig mindenki lázasan készül most is és izgatottan várja, mit szabad majd és mit nem. A kormányfő is töri a fejét, hiszen már utalt arra, hogy szeretné, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni karácsonykor. Döntése előtt azonban egészségügyi szakemberektől is véleményt kér. Közülük Szlávik János főorvos szerint az embereknek a közelgő ünnepek alatt is be kell tartaniuk a járványügyi intézkedéseket, tudomásul kell venniük, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak. Nem tudni, mi lesz, de egy biztos: a járvány nem tűnik el december 11-én, tehát korlátozások lesznek utána is. Ugyanakkor a boltozás minden mozzanata eddig sem volt szabályozható és ez így lesz a jövőben is. És bizony vannak olyan mozdulatok, amikor neked tanácsos ügyelni rá. És azért is, mivel az nagyon valószínű: többen lesznek a következő hetekben a boltokban, mint eddig.

Korlátozzál okosban a boltban

Mérőszalaggal vásároljak? És ha egymás mellé érünk?

A távolságtartás most nem kötelező előírás a boltban, de ajánlott ügyelni rá, még maszkban is. Sok helyen fel is hívják rá a figyelmet, felirattal, vagy a padlóra festett, ragasztott jelzésekkel. És sokan figyelnek is erre, de csak „hosszában”. Nézik az előttük állót a sorban, esetleg hátra is pillantanak, de oldalra már kevesebbet néznek. Pedig a távolságtartásra minden irányban célszerű ügyelni.

Sok boltban a polcok között éppen csak elfér egymás mellett két bevásárlókocsi. Ezt nyilván kicentizték, hogy legyen helye a nézegetni, válogatni valónak, de azért jönni-menni is lehessen a böhöm bevásárlókocsikkal. Ráadásul ha éppen árut is pakol az árufeltöltő a polcra, akkor marad a tili-toli. Hát csak óvatosan ezzel is, jobb inkább kerülni egyet, némi előzékenységgel körítve.

És ha két polcsor között leragadunk a bámészkodásban, ne középen álljunk, mert tuti nekünk jön valaki, kerülgetni is nehezebb, inkább húzódjunk közel a polchoz, így a szűkösebb a helyen is tágasabb, ha jön a másik kedves vásárló.

Essél túl gyorsan a bevásárláson

Járványosban a legjobb gyorsan átszaladni a bolton, de hát akkor mi lesz a bevásárlással. A bevásárlólistára még a tisztifőorvos asszony is felhívta a figyelmet. Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a reklámújságot ne a boltban olvasgassuk, inkább vásárlás előtt, még otthon.

A hagyományos boltokban több helyen is állhatunk sorban, így a csemegepultnál, hentespultnál, a zöldség-gyümölcs mérlegnél és a végén a pénztárnál. Ha már többen mentünk, fel is oszthatjuk a terepet egymás között, így is gyorsíthatunk a tempón.

Nem kell az egész családnak sorban állnia a pénztárnál

Ha mégis többen megyünk vásárolni, a pénztárnál már csak az álljon sorba, aki fizetni fog. Könnyebb a távolságtartás, keresztben is. Rövidebb is lesz a sor, a megbeszélnivaló pedig ráér. A fizetés tempóját pedig a pénztáros diktálja, de ő is egyedül van.

Bátran pakolgass a saját szatyrodba, a pénztárnál úgyis mindent ki kell szedned belőle

Mossák szorgosabban a szokásosnál a bevásárlókosarakat és bevásárlókocsikat, de hát azért csak összefogdossa néhány vásárló két tisztogatás között. Célszerű megtörölgetni a fogantyúkat fertőtlenítő kendővel, vagy lefújni. És biztos, ami biztos, az otthonról hozott bevásárlószatyrot is beletehetjük, nyitva, és pakolhatunk abba az önkiszolgáló boltban.

A pénztárnál úgyis ki kell mindent szedni, így nagy különbség nem lehet. És jobb az önkiszolgáló pénztárt használni, bár a pénztárosok többsége kesztyűben dolgozik. Ha pedig az önkiszolgáló pénztárnál gombokat is nyomogatunk, akkor már nem is biztos, hogy járványbiztosabb, ha azt megteszi helyettünk a pénztáros a hagyományos pénztárban. Mindent mérlegre kell dobni, ha jól akarsz választani.

Plázaszabályok: lift, próbafülke, cipőkanál nem szerencsés

Ne liftezz, nem az igazi, a második legszűkösebb zárt tér egy plázában. Babakocsival nehezebb persze, ha már úgy adódott, de sokkal biztonságosabb a mozgólépcső. És ott sem kell a másik nyakára mászni, a gumikorláttal pedig csak óvatosan (egyébként a lift nyomógombja sem járványbiztosabb).

A próbafülkénél nincs kisebb zárt tér a boltban, így jobb azt is kerülni. Ajándékot nem nagyon próbálgatunk amúgy sem, ha pedig akad egy tükör a boltban is, akár magunk elé lógatva is belőhetjük a méretet (vagy tudjuk fejből). és van, amit próbafülkén kívül is magunkra tudunk dobni.

A cipőboltban a közös cipőkanál is veszélyes üzemmód, de egy papírzsebkendővel megfogva talán menthető, ami menthető.

Ha pedig kicsi a bolt, és amúgy is belátunk, inkább várjuk meg, ameddig kijön az előttünk vásárló.

Illatszer, könyv: próbálgathatjuk, lapozgathatjuk, de most inkább ne

Az illatszerboltokban bevett szokás, hogy a rúzs színét, a parfüm illatát egy-egy próbára szánt darabbal megízlelhetjük, kenhetjük, fújhatjuk például a kezünkre. Járványosban ez azért kockázatos is lehet, nem is kicsit. Maszkban szagolgatni nehezebb, legfeljebb némi tünetmentesség igazolható vele, fogdosni, kenni, fújni pedig némileg kockázatos. Van persze, aki nem adja fel és kísérletezik, de ha már ismerjük, amit venni akarunk, mindenképpen kerüljük ezt a módit.

Könyvesboltban akad vásárló, aki ha ideje és az eladó engedné, ott helyben elolvasná a vágyott könyvet. De sokan csak puszta kíváncsiságból belelapozgatnak, most nem ez a legszerencsésebb módja a válogatásnak.

A ketyerés boltban sem jobb a helyzet, hiszen ott eleve némi próbálgatásra teszik ki a portékát. Hát amennyire ellent lehet állni, többet a szemnek és kevesebbet a kéznek.

Ajándék díszcsomagolás

Ráér otthon, csináld magad.

Elvitel: el is viszed?

Hát igen, a bevásárlásban megfárad, megszomjazik, megéhezik a vásárló. A vendéglősök zárva, de elvitel van a plázában is. Kérdés, milyen messzire. Látni vendéget, aki megveszi, kihozza, ezzel a jogszabályi előírásnak mindenki eleget is tett, de a pláza folyosóján neki is áll falatozni. Hát járványoldalról ez nem sokban különbözik attól, amikor be is ül a plázás vendéglőbe, vagy cukiba. Nem ülve, hanem állva fogyaszt. Ez sem szerencsés.

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink