Bokros Lajos kiállt a magyar cukorgyárak privatizációja mellett
Kiállt a magyar cukorgyárak privatizációja mellett Bokros Lajos, az egykori Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának tagja, volt pénzügyminiszter pénteken Budapesten a cukoripar magánosítását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt.
A képviselők a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország 2004-es EU csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő és annak itthoni következményeit feltáró vizsgáló bizottság ülésén tájékozódtak Bokros Lajosnak, a kérdéskörrel kapcsolatos véleményéről.
A volt pénzügyminiszter szerint a 90-es évek elején az ÁVÜ-nél egyetértés volt abban, hogy a cukorgyárak privatizációja fontos. A magánosítás során nem a vételár maximalizálás volt az elsődleges szempont, hanem a jövedelemtermelő képesség fokozása. Egyben emlékeztetett arra is, hogy a cukorgyárak privatizációjának semmi köze sincs a gyárak bezárásához.
A volt pénzügy miniszter szerint a privatizációs folyamat során a gyárak működésének további fenntartása volt a cél, azaz a meglévő tőkehiány pótlása. Ezzel a tőkével pedig akkor – mintegy két évtizede – főként csak külföldiek rendelkeztek. Továbbá a privatizációs célok közé tartozott az is, hogy a magánosított cégek élére erős hozzáértő vezetés kerüljön, amely továbbra is biztosítani tudja a piaci jelenlétet, valamint a technológiai fejlesztést is. Foglalkoztatási kényszert azért nem kötöttek ki, mert a cégek gazdálkodásában hatékonyságjavulást szerettek volna elérni.
Bokros beszélt arról is, hogy a cukorgyárak megszűnéséhez a magánosításnak nincs köze, az az unióban lezajlott cukorreform következménye. Az uniós döntéshozók határoztak úgy néhány éve – amikor még a nádcukor beszerzése olcsó volt -, hogy csökkenteni kell a tagállamokban a cukorrépa-termelést. Ez a folyamatot pedig pénzügyileg is támogatták. Jelezte: utólag úgy látszik, ez nem volt okos döntés.
Képviselői kérdésekre válaszolva a volt pénzügyminiszter közölte: mivel a külföldiek rendelkeztek megfelelő tőkével, ezért a privatizáció során előnyt élveztek. Továbbá így az új tulajdonos 30 százalékos tulajdonrésszel is irányító pozícióba kerülhetett. A Magyar Cukor Rt. fel sem merült a kormány ülésén a – a 90-es évek közepén ., mivel erre egyszerűen nem volt pénz. Akkor ugyanis azt a problémát kellet megoldani, hogy stabilizálják az ország gazdaságát a kedvezőtlen körülmények ellenére, visszaesés nélkül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >