Bojkottra hívnak a különadót kifogásoló multik ellen
Tűrhetetlennek nevezik a különadót kifogásoló multinacionális cégek brüsszeli akciózását magyar közéleti személyiségek, akik ezért a cégek elleni bojkottra hívják fel a magyar lakosságot.
A felhívás szerint amíg a multinacionális cégek egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól, addig az országban százak fagynak meg fűtetlen lakásokban, gyerekek ezrei nélkülöznek, családok százezrei süllyednek nyomorba, emberek milliói nyögik a banki adósságokat.
Az aláírók – többek között Csath Magdolna és Bogár László közgazdászok, Czakó Gábor író, Kondor Katalin újságíró, Náray-Szabó Gábor és Pokol Béla egyetemi tanárok arra szólítják fel a vásárlókat, hogy ha megtehetik, ne vásároljanak a cégtől, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk a pénzüket.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy ezek a cégek az elmúlt években megkülönböztetett helyzetben voltak, és ennek következtében keletkezett óriási extraprofitjukat kivitték az országból.
Közben az egyik legnagyobb internetes közösségépítő hálózaton, a Facebookon is hasonló tartalmú felhívás jelent meg – írja a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >