Bíznak a hazai pénzintézetek a SZÉP-kártya sikerében

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 10. 12:10

Bíznak a béren kívüli juttatások közvetítésére szolgáló Széchenyi Pihenõkártya sikerében a hazai hitelintézetek. Legalábbis erre utal, hogy már három vezető bank is csatlakozott a programhoz. Az igazi felfutás ugyanakkor jövõre várható.

Egyre nagyobb érdeklõdést tanúsítanak a béren kívüli juttatások könnyebb és olcsóbb elérését biztosítani hivatott Széchenyi Pihenõkártya (SZÉP kártya) iránt a hazai hitelintézetek: az OTP és az MKB Bank már elkezdte kibocsátani a plasztikokat, a K&H Bank pedig megkezdte a forgalmazás elõkészítését. Az igyekezet nem véletlen: október 1-jétõl megszûnt az üdülési csekk adókedvezménye, s 2012-ben már nem bocsátanak ki újabb papírutalványokat. Ez már az idén is arra ösztönzi a vállalatokat, hogy az utolsó negyedévben tervezett üdülési juttatásokat SZÉP kártyán biztosítsák munkatársaiknak.

Az OTP Bank tájékoztatása szerint mióta a magyar piacon ez év júliusában elsõként kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. elkezdte kiépíteni elfogadóhelyi hálózatát, folyamatosan növekszik a kártya népszerûsége mind a szálláshelyek, mind a munkáltatók körében. „Kezdettõl fogva komoly várakozásokat fûztünk a SZÉP kártyához, és örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több szálláshely csatlakozik hálózatunkhoz” – számolt be az eredményekrõl Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. „Munkáltatói oldalon szintén egyre több partner csatlakozásáról számolhatunk be, a kártya-kibocsátás folyamatos, és több ezer céggel tárgyalunk a szerzõdéskötésrõl jelenleg is. Számunkra ez azt üzeni, hogy egyre több munkaadó ismeri fel a kártya elõnyeit” – tette hozzá Róth Lajos.
A K&H Bank a közelmúltban jelentette be, hogy megkezdi a kis- és középvállalkozói, vállalati, valamint kártyaelfogadói ügyféltájékoztatást a SZÉP kártyával kapcsolatban, november 15. után pedig lehetõség nyílik a szerzõdések megkötésére is. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelõs vezérigazgató-helyettese szerint a K&H a szolgáltatásait a partnerei igényeihez igazította: így külön a munkáltatók és külön az elfogadók részére kialakított szolgáltatási csomagot kínálnak majd, lehetõvé téve POS-termináljaik SZÉP kártya elfogadását is.

Az MKB Bank néhány napja adta át elsõ ügyfeleinek a kártyát. Az indulás után mindössze két hónappal máris ötszáz telephellyel közel négyszáz szolgáltató partner és több tucat munkáltató csatlakozott a programhoz. Az eddigi tapasztalatok alapján az MKB ez év végére több mint ezer szerzõdött partnerre számít, ám jövõre a számuk ugrásszerûen nõhet: ennek részben az az oka, hogy bõvülhet a cafeteria-rendszer, így a kártya a szálláshely-szolgáltatás mellett melegétkezésre és rekreációs szolgáltatásokra is használható lesz.
A tervek szerint a SZÉP kártyához jövõ év január 1-jétõl három elkülönülõ számla tartozik majd. Az éves keret szerint szálláshely-szolgáltatásra 225 ezer forint, melegétkezésre 150 ezer, szabadidõs, egészségmegõrzõ célra 75 ezer forint áll majd rendelkezésre. Ezzel a SZÉP kártya keretösszege 50 százalékkal, összesen évi 450 ezer forintra emelkedik.

A SZÉP kártya előnyei munkavállalói szempontból:
– a támogatás összege levonás nélkül, néhány napon belül felhasználható
– könnyen, naprakészen ellenőrizhető a rendelkezésükre álló összeg
– a kártyahasználat díjmentes, a felhasználáskor nem kell címletekhez igazodni
– a kártya kibocsátása ingyenes, ellenérték fejében tetszőleges számú társkártya igényelhetõ
– bármikor javasolhatnak szolgáltatót a kártya elfogadóhelyeinek a bõvítéséhez – írja az MKB Bank nyomán a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink