Bízik az exportban a Gyulahús Kft.
A Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója cáfolta a Népszabadság előtt, hogy rövid működése alatt a társaságnak több százmillió forintos vesztesége keletkezett volna. Daka Zsolt, a felszámolt Gyulai Húskombinát vagyonelemeit bérlő önkormányzati cég vezetője emlékeztetett: az egyik legnagyobb múltú hazai húsipari cég tavaly ősszel jutott a felszámolás sorsára.
Ezt követően a helyi önkormányzat a neki juttatott állami források felhasználásával létrehozta a Gyulahús Kft.-t, amely bérli a Gyulai eszközeit, s gyártja többi között a Gyulai májast és a kolbászt. Daka Zsolt szerint induló vállalkozásként ők sincsenek könnyű helyzetben, ám „ha lenne is veszteségük”, az messze nem akkora, mint amelyekről a pletykák szólnak. Megerősítette azonban: volt olyan időszak, amikor csupán 2-3 napot termeltek az üzemben. Ezt azzal magyarázta, nem könnyű feladat a Gyulai Húskombinát összeomlása és az ebből fakadó piacvesztés után újraépíteni a piacot.
A Lidl és a Penny Market kivételével azonban már az összes nagy lánccal megállapodtak, az üzleti eredményeik fejlődési tendenciája pedig kifejezetten jó – tette hozzá. A februári belföldi értékesítési eredményeiket márciusban megkétszerezték, míg áprilisban további 15 százalékkal sikerült növelni az eladott mennyiséget. Ezek után további előrelépést várnak. Magyarázata szerint ugyanis a társaság portékái iránt májustól élénkül meg az érdeklődés. A viharsarki vállalatnak ugyanis nincs kifejezetten húsvéti terméke, de az ünnep után megjelennek a vevőik, s a kereslet ezt követően egész évben kitart – mondta.
A belföldi piacépítésen túl az export területén is eredményeket értek el – mondta. Áprilisban például tízszeresére emelték szállításaikat az előző hónaphoz képest. Nagyobb tételeket Angliába, Csehországba és Oroszországba vittek. A társaság számára a nagyobb ütemű fejlődést a külföldi lehetőségek nyújtanak, miután belföldön az olcsóbb termékek irányába tolódik el a fogyasztás, a Gyulai viszont magasabb árfekvésű termékeket kínál. (Ábrahám Ambrus, Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >