Bisnode: a vendéglátás a legkockázatosabb szektor, rontott a kiskereskedelem is
A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak hazai listáján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.
A legkockázatosabb iparágnak évek óta az építőipar számított Magyarországon. Tavaly az első negyedévben előzte meg a vendéglátás, ami azóta is tartja vezető helyét a legnagyobb bedőlési arányú szektorok listáján – áll az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalóban.
A Bisnode Bedőlési Index mértéke – a felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított, 12 hónapra vonatkozó aránya – mutatószám a cégek fizetésképtelenségének megállapítására, illetve az egyes szektorok teljesítményének összehasonlítására, mivel ez tisztán a hitelezőknek való tartozások miatti fizetésképtelenség jelzésére szolgál – közölte a cégminősítő.
A Bisnode csoport negyedévente közzéteszi a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját.
A közlemény szerint a gépjármű-kereskedelem és a kiskereskedelem pozíciója sokat romlott az elmúlt időszakban, míg a nagykereskedelem és az élelmiszergyártás javított az előző évhez képest.
A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján az egészségügy és az oktatás régóta az élén áll.
Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Beregben dől be a legtöbb vállalkozás, Heves megye a második, a harmadik pedig a főváros, ahol szintén magas a cégek fizetésképtelenné válásának valószínűsége.
Az adatok szerint Komárom-Esztergom és Pest megyében a legjobb a helyzet, ezeken a területen a legkisebb a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.
A Bisnode szerint biztató, hogy a felszámolások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma is csökkent az idei első három hónapban az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor azonban a Bisnode Bedőlési Index értéke az elmúlt 12 hónapot vizsgálva nőtt. A vállalkozásoknál hosszabb távon is csökkenő cégszámmal kell számolni – közölte cégminősítő.
Azok a hazai cégek, amelyek nem tudják számláikat határidőben kifizetni, több időt késnek, mint korábban. A hitelezőket is megterheli ez, mivel tovább kell pénzükre várniuk – hívta fel a figyelmet a Bisnode. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >Minden termelőnek lehetőséget kínálnak az agrártámogatások
A rövid ellátási láncok erősítik a helyi gazdaságot, az élelmiszer-önellátást,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >