Együttműködés a biogazdálkodás fejlesztésére

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 19. 11:33
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biokultúra Szövetség és a Takarékbank Zrt.  A cél a magyar biogazdálkodás fejlesztése.
gyumolcs-zoldseg

Az egyezményt aláíró felek vállalták, hogy különös figyelmet fordítanak a hazai bioélelmiszer-fogyasztást ösztönző programokra. Emellett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új, célzott termékek, finanszírozási konstrukciók kidolgozását is támogatják közös tevékenységükkel.

A Takarékbankkal kötött partneri megállapodás támogatást nyújt a Magyar Biokultúra Szövetségnek és a bioszektor szereplőinek abban, hogy az előttük álló feladatokat hatékonyabban végezhessék el. A Takarék Csoport hagyományos stratégiai partnere a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, így a biotermelőknek és a -feldolgozóknak is – húzta alá az aláíráskor Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója.

Tavalyelőtt mintegy 120 ezer hektáron folyt biogazdálkodás Magyarországon, de mivel a biogazdák száma megduplázódott, valószínűsíthetően az ilyen elvek alapján művelt területek 100 ezer hektárral nőhettek – mondta Czeller Gábor , a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági területek 2,5 százalékán folyt 2015-ben biogazdálkodás, ami 2016-ban 4-5 százalékra emelkedhetett.

A bioszektor a Vidékfejlesztési Program (VP) kiemelt stratégiai ágazatai közé tartozik. A mostani uniós pénzügyi ciklusban az előző hét évinek a háromszorosa, mintegy 60 milliárd forint fordítható ilyen célok megvalósítására. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink