Együttműködés a biogazdálkodás fejlesztésére
Az egyezményt aláíró felek vállalták, hogy különös figyelmet fordítanak a hazai bioélelmiszer-fogyasztást ösztönző programokra. Emellett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új, célzott termékek, finanszírozási konstrukciók kidolgozását is támogatják közös tevékenységükkel.
A Takarékbankkal kötött partneri megállapodás támogatást nyújt a Magyar Biokultúra Szövetségnek és a bioszektor szereplőinek abban, hogy az előttük álló feladatokat hatékonyabban végezhessék el. A Takarék Csoport hagyományos stratégiai partnere a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, így a biotermelőknek és a -feldolgozóknak is – húzta alá az aláíráskor Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója.
Tavalyelőtt mintegy 120 ezer hektáron folyt biogazdálkodás Magyarországon, de mivel a biogazdák száma megduplázódott, valószínűsíthetően az ilyen elvek alapján művelt területek 100 ezer hektárral nőhettek – mondta Czeller Gábor , a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági területek 2,5 százalékán folyt 2015-ben biogazdálkodás, ami 2016-ban 4-5 százalékra emelkedhetett.
A bioszektor a Vidékfejlesztési Program (VP) kiemelt stratégiai ágazatai közé tartozik. A mostani uniós pénzügyi ciklusban az előző hét évinek a háromszorosa, mintegy 60 milliárd forint fordítható ilyen célok megvalósítására. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 100 gazdaság regisztrált a Naturland Aldi által támogatott programjára Németországban
Több mint 100 gazdaság regisztrált a Naturland „Für mehr Artenvielfalt”…
Tovább olvasom >Tovább nő 2024-től az ökológiai gazdálkodás támogatása
Az ökológiai gazdálkodókat, a bioművelést, -tartást vállalókat eddig is plusz…
Tovább olvasom >Új szabályrendszert vezet be a Whole Foods a beporzók védelmére
A Whole Foods új szabályrendszert dolgozott ki a mézelő méhek,…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >