Bio zsemle készülhet az eddig takarmányként használt repcepogácsából

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 02. 27. 00:00

A németországi Fulda Élelmiszertechnológiai Főiskoláján új eljárást dolgoztak ki.

A repceolaj keresett árucikk, egyrészt mint élelmiszer,
másrészt mint üzemanyag a dízelautók számára. A megtermelt nagyobb mennyiség
azonban több hulladékkal is jár, így évente több millió tonnányi úgynevezett
repcepogácsa keletkezik, amit eddig állati takarmánynak dolgoztak fel.

A most kidolgozott új eljárás szerint a fehérjében gazdag
repcepogácsát beoltják az Rhizopus microsporus nevű gomba spóráival és két nap
után a repcepogácsák fermentálódnak, vagyis a cukor fehérjékké és vitaminokká
alakul át. Az így keletkezett, konyhai felhasználásra alkalmas, szeletelhető
anyagban megtalálható az összes életfontosságú aminosav és a nemzetközi fehérje
skála legmagasabb értékét mutatja a benne található protein.
Zsírok vagy olaj hozzáadása nélkül lehet vele sütni, főzni. A kissé kesernyés
anyagból kenyérszeletek, kekszek, sütemények, tavaszi tekercs, sültek, vagy
éppen zsemle készülhetne. Az ipar részéről máris nagy az érdeklődés, a cégek
úgy vélik így elsősorban a harmadik világ országaiba szállíthatnának egészséges
és olcsó élelmiszert.
 

Kapcsolódó cikkeink

Még több cikk hasonló témában >

További innovációs termékek