Bezárnak a benzinkutakon és hipermarketekben működő trafikok

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 29. 12:10

Csütörtökön jelent meg, és november 30-án már hatályba is lép az a kormányrendelet, amely 2014. május végéig engedélyezi a trafikok működését a benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb eladóterű bevásárlóközpontokban, hipermarketekben.

nemzeti_dohanybolt_logo_1

A rendelet azt is kimondja, hogy trafikok a fent említett helyek környékén – így parkolókban, parkokban – sem működhetnek 2014. május 31-től, azok sem, melyek a vámhatósági engedélyt megkapták, és jelenleg is üzemelnek.

A kormányrendelet megtiltja, hogy dohánybolt egy másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül működjön.. Ez csak azokra a trafikokra vonatkozik, melyek engedélyezését a rendelet hatályba lépése után kérik.

Korábban a dohányboltokkal kötött szerződésekben kikötötték, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie, ha a koncessziós szerződést úgy szünteti meg, hogy az nem a trafikos kihágásának következménye. Az államnak tehát komoly összegbe kerülhet a rendeletben foglaltak végrehajtása.

A trafiknyertesek éves koncessziós díjat fizetnek azon település lakosságszáma alapján, ahol a dohányboltjukat üzemeltetik: kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj. Ennek alapján nagyjából úgy számolhatunk, hogy az államnak trafikonként 1,9 és 4,6 millió forint közötti kártérítést kell fizetnie. Ez akár néhány milliárdos veszteséget is okozhat a költségvetésnek. (index)

Kapcsolódó cikkeink