Felvásárlási együttműködésről tárgyal a francia Auchan és az Intermarché

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 12. 05. 09:31

Az Auchan és az Intermarché bejelentette, hogy beszerzési szövetség létrehozásáról kezdtek tárgyalásokat egy héttel azután, hogy közösen tettek ajánlatot azon francia hipermarketekre és szupermarketekre, amelyeket az adósságokkal küszködő Casino igyekszik eladni.

A hosszú távú együttműködés a francia élelmiszermárkák, és nem élelmiszer-termékek beszerzésére is kiterjedne – írta közös közleményében az Auchan és az Intermarché.

A Casino a múlt héten közölte, hogy „előzetes jelzésértékű ajánlatokat kapott több vevőtől” az általa eladásra kínált, meg nem határozott számú hipermarketre és szupermarketre.

Az Intermarché májusban már megállapodott arról, hogy mintegy 61 üzletet megvásárol a Casinótól, illetve három éven belül lehívható vételi opciója van egy második, 72 üzletből álló csoportra.

Potenciális jelöltek

Egy, az ügyhöz közel álló forrás kedden azt mondta a Reutersnek, hogy jelenleg „a francia kiskereskedelmi piac legtöbb szereplője”, köztük a Leclerc is, érdeklődik az eladási folyamat iránt. A Casino üzleteire potenciálisan pályázók között szerepel a német Lidl diszkontlánc is.

A múlt héten Serge Papin, az Auchan Retail igazgatótanácsának tagja a BFM Businessnek azt mondta, hogy az Auchan és az Intermarché közös ajánlatot nyújtott be az összes olyan üzletre, amelyet a Casino tőkéhez jutás céljából szeretne eladni.

A hiper- és szupermarketek eladása, ha megvalósul, a Barclays elemzője, Nicolas Champ becslése szerint a Casino mérete a 2022-es 33,6 milliárd euróról mintegy 8 milliárd euróra zuhanna, és piaci részesedése Franciaországban a felére, mintegy 3%-ra csökkenne.

ESM

Kapcsolódó cikkeink