Beperelte a Négy Mancsot a Hungerit Zrt.

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 07. 12:50

A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra az osztrák és a magyar Négy Mancs alapítvány, illetve azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme miatt, kártérítés, illetve a jogsértéstől történő eltiltás iránt – közölte a cég pr-ügynöksége az MTI-vel.

A cégnek mintegy 2,5 milliárd forint kára keletkezett, mintegy kétszáz embert kellett elbocsátaniuk – mondta Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. Hozzátette: a per célja, hogy lekerüljenek az úgynevezett feketelistáról, és visszaszerezzék a cég számára rendkívül fontos a német és osztrák piacot.

A tájékoztatás szerint a bécsi székhelyű, Magyarországon is működő Négy Mancs alapítvány 2006 novemberében nemzetközi kampányt kezdett a tömött libákból származó hús ellen, és feketelistát készített, amelyen több magyar cég neve is szerepelt. A Négy Mancs azt kérte az áruházláncoktól, hogy ne vásároljanak májat és húst olyan üzemtől, amely a listán szerepel, azaz részt vesz a tömésből származó áru előállításában, feldolgozásában.

Az állatvédők kampánya után a német áruházláncok felfüggesztették a hízott liba forgalmazását 2008-ban. A legnagyobb magyar exportőrként ismert Hungerit Zrt.-nél az alapítvány nyomására 2008-ban leállították a hízottáru-feldolgozást, és csak miután így sem kerültek le a listáról, akkor indították újra.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos augusztus végén közölte, hogy vizsgálja a Négy Mancs – Alapítvány az Állatvédelemért működését. A Fővárosi Főügyészséghez fordult, kérve, hogy a hatóság az alapítvány működésével kapcsolatban folytasson le törvényességi vizsgálatot. A kormánybiztos a bíróságot is megkereste, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a “közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt” milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.

Az ügyben az ügyészség szeptember közepe óta vizsgálódik. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink