Bemutatta jövő évi akcióit a Magyar Termék
Miközben minden korábbinál jobb eredményekkel pörög a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. 15 gyártó részvételével megvalósított, január elejéig tartó nyereményakciója, a védjegyrendszert működtető cég már megkezdte a jövő évi játék előkészítését – derült ki a védjegyhasználóknak tartott kecskeméti marketingfórumon. A 2019-es promóció kreatív és megvalósítási elképzelései alapján az érdeklődő cégek már a jövő évi terveik elkészítésekor számolhatnak ezzel a marketingakcióval. A most folyó játék a csatlakozó cégek számában is csúcsot döntött, hiszen az akcióban 15 márka vesz részt.
A marketingfórumon beszámoltak arról is, hogy az idén a korábbinál is több, 27 üzletlánci promóciót sikerül megvalósítaniuk a meghatározó áruházláncokban a védjegyes termékekkel, köztük több külön nyereményjátékot is.
A Magyar Termék jövőre bővíti a közösségi programok palettáját, és CSR-programokat is kínál a tagjainak, akik kulcsrakész, a nonprofit cég által szervezett akciókhoz csatlakozhatnak. Az első ilyen várhatóan már az idén decemberben megvalósul. //
Kapcsolódó cikkeink
Tízmilliók egy nyitófüllel – elindult a XIXO történetének legnagyobb nyereményjátéka
Idén nyáron minden eddiginél nagyobb dobásra készül a XIXO: elindult…
Tovább olvasom >A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >