Belvárosi szüret, bor- és gasztrofesztivál Zalaegerszegen
Belvárosi szüretet, bor- és gasztrofesztivált rendeznek Zalaegerszegen szeptember 3. és 7. között – ismertették a szervezők kedden, sajtótájékoztatón.
Zala vármegye a 19. század végén az ország egyik legnagyobb bortermelővidékének számított, a tájegység borászati hagyományai kiemelkedőek – emlékeztetett Gyutai Csaba polgármester.
Hozzáfűzte: a rendszerváltozás után újjáéledtek a borászati hagyományok, a térségben minőségi borászatok kezdték el működésüket. Az öt napon át tartó, kulturális programokat, köztük könnyűzenei koncerteket tartalmazó belvárosi szüret a hagyományok újjáélesztéséről szól. Több tízezer látogatóra számítanak.
Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a programsorozat az Edda Művek koncertjével kezdődik szeptember 3-án.
Szólt arról is, hogy a zalai megyeszékhelyen nagy hagyománya van a szüreti felvonulásnak, szeptember 5-én a borlovagrendekhez majorettek, néptáncosok, erdészek is kapcsolódnak.
A rendezvényen huszonkét borvidék képviselteti magát, jelen az ország pincészetei – ismertette Ferencz András, a Kvártélyház produkciós vezetője.
Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. munkatársa arról számolt be, hogy augusztus 30-án Bak-Soholláron kerül sor a zalai vadászati évadnyitóra. A hagyományok szerint köszöntők hangzanak el, megkoszorúzzák a Hét vezér emlékhelyét, felavatják az új vadászokat. Idén első alkalommal Tímár Albin mesterszakács irányításával bográcsban készítik el a vadpörköltet a Sohollári-völgyben.
A délutáni programokon néptáncegyüttesek lépnek fel, valamint solymász- és vadászkutya-bemutatókat tartanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >