Békés vármegyében több mint 300 millió forint támogatás a nyári diákmunkaprogramra
Az idén több mint ezerötszáz 16-25 év közötti nappali tagozatos tanuló és egyetemi hallgató vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Békés vármegyében; a program megvalósításához a kormány több mint 305 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – közölte a Békés Vármegyei Kormányhivatal kedden közleményben az MTI-vel.
Az elmúlt tizenegy évben a vármegyében 20 ezer fiatal nyári munkához jutását segítette a kormány mintegy 2 milliárd forintból. A kormány a program eddigi tizenegy éve alatt országosan mintegy 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal – ismertetik.
A közlemény szerint a nyári diákmunkaprogram keretében a legnagyobb foglalkoztatók az önkormányzatok. A vendéglátóipar, turizmus a második, míg a mezőgazdaságban a diákok elenyésző része vállal munkát.
A program célja a teljes foglalkoztatottság elérése, a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés; ennek érdekében bértámogatással ösztönzik a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását.
A program megvalósítására országosan 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.
A programba azok a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, akik nem állnak munkaviszonyban, és nincs vállalkozási jogviszonyuk. A programhoz csatlakozók diákoknak, hallgatóknak június 17-től a lakó- vagy tartózkodási helyük szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán szolgáltatást kérőként kell nyilvántartásba vetetniük magukat – írták a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
A munkaerőpiac gyorsan átalakul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elérkezett a munka újragondolásának ideje – Az AI segíthet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Profession.hu: Kevesebb idő alatt találunk ma állást, mint egy éve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

