Békés megyében is megjelent a madárinfluenza
Újabb tömőlúdtelep állatainál mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Tótkomlós településen történt kitöréssel a járvány már Békés megyét is elérte. Az érintett lúdállomány felszámolása, valamint a védő- és megfigyelési körzetek kijelölése haladéktalanul lezajlott.

(Fotó: Pixabay)
A Békés megyei Tótkomlós településen található, mintegy 3.080 db tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta a gazdaság állatainál. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megkezdték az érintett állomány felszámolását, annak érdekében, hogy elejét vegyék a járvány továbbterjedésének. Az érintett gazdaság körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a kibővített megfigyelési körzetet.
Nincs lazítás a szabályokban
Továbbra is hatályban vannak a korábbi madárinfluenza-kitörések okán bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye vírusmentes területein. A fentieken túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző, kötelező tamponvizsgálat.
A Nébih nyomatékosan felhívja a baromfitartók figyelmét, hogy mindent tegyenek meg állományuk megóvása érdekében, az állatokat tartsák zártan és törekedjenek a járványvédelmi előírások szigorú betartására! A járványhelyzettel összefüggő, aktuális információkról és a járványvédelmi előírásokról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >Víziszárnyas telepek felszámolására igényelhető támogatás
Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, ezért támogatási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >