Behúzta a kéziféket a magyar gazdaság a járvány második hullámában
A nyári felpattanás után úgy tűnik, hogy szeptemberben megtorpant a magyar gazdaság kilábalása. Habár az ipari termelés még kedvezően alakult, a kiskereskedelem már visszaesett. Amíg az export az ipar kedvező teljesítményével összefüggésben nőtt, addig az import a gyengülő belső kereslet miatt csökkent. A koronavírus-járvány miatti korlátozások a turizmust azonnal megütötték szeptemberben, a következő hónapokban pedig a gazdaság egyre szélesebb körére lesz negatív hatással a járvány. Kedvezőtlen hír, hogy a munkanélküliség növekedésnek indult és a foglalkoztatás csökkent. Egyelőre nagy baj még nincs, a következő hónapok azonban igen jelentős leépítést hozhatnak.
A koronavírus-járvány első hullámban tapasztalt drasztikus visszaesés után júniusban és júliusban egyértelműen erőre kapott a magyar gazdaság. A gyárakban felpörgött a termelés, a háztartások többet vásároltak, mint a kijárási korlátozás időszakában, illetve a szolgálató szektor is magára talált, miután felpörgött a (főként belföldi) turizmus és kinyitottak az éttermek, pubok, szórakozóhelyek. Szeptemberben azonban már vegyes makrogazdasági adatok érkeztek a magyar gazdaságból, miután a koronavírus-járvány második hulláma Európa legtöbb országában és Magyarországon is elképesztő ütemben kezdett el terjedni.
A legtöbb európai ország újra korlátozó intézkedések bevezetését kezdte meg, ha a legtöbben nem is léptettek életbe olyan szigorúakat, mint amilyeneket tavasszal, azért ezek is érdemi hatással vannak/lesznek az EU gazdaságára. Magyarország szeptemberben határzárat vezetett be, ami azonnal visszavetette az éppen csak éledező turizmust. A külföldi vendégek elmaradása leginkább Budapestnek fáj, ami nem csak a hoteleket, a légiközlekedést, és az utazásszervezéssel foglakozó cégeket érintette mélyen, hanem a fürdőket, a pubokat és az éttermeket is megviselte. A KSH adatai szerint a nyári kedvezőbb számok után szeptemberben 60%-kal esett vissza a vendégéjszakák száma, a külföldieké 91%-kal, míg a belföldieké 16%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ez tehát egyértelműen mutatja, hogy a turizmus újra az az ágazat, amelyet azonnal megviselt a koronavírus-járvány, éppúgy, mint ahogy az első hullámban. A drasztikus visszaesés pedig a foglalkoztatottságon is meg fog látszódni hamarosan, hiszen Magyarországon egyelőre nincsenek olyan munkahelyvédő támogatási programok (Kurzarbeit), mint amilyeneket az első hullámban láthattunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >