Befejezte az idei léalma-feldolgozást az Agrana-Juice Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 12. 03. 12:02

Befejezte az idei léalma-feldolgozást az Agrana-Juice Magyarország Kft., az osztrák érdekeltségű cég mintegy 240 ezer tonna gyümölcsből készített sűrítményt – közölte Szigeti Zoltán ügyvezető-igazgató hétfőn az MTI-vel.

A cégvezető elmondta: a társaság három, vásárosnaményi, anarcsi és hajdúsámsoni feldolgozóüzemében több mint kétezer kelet-magyarországi termelőtől vett át almát, augusztustól novemberig.

Hozzátette, hogy az idén nettó 31-32 forint közötti átlagárat fizettek a gyümölcs kilogrammjáért, ami az utóbbi években jó felvásárlási árának számított.

A három üzemben a 100 állandó dolgozó mellett 140 idénymunkás is segítette a feldolgozást.

A mostani 240 ezer tonnás mennyiség a tavalyi feldolgozásnak több mint a duplája, akkor 100 ezer tonna almából készítettek sűrítményt.

Az Agrana-Juice Kft. a múlt évben 12 milliárd forint árbevételt ért el, az idén ennél több várható, a végleges adatok a február végi évzáráskor derülnek majd ki – jegyezte meg Szigeti Zoltán.

Az idei tavasz elején a kelet-magyarországi térségben, ahol az ország 27 ezer hektáros almatermő területének a 60 százaléka található Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, gyengébb termésre számítottak a szakemberek. Különösen Szabolcsban, amely legnagyobb almatermő tájegység a 10 ezer hektár feletti termőterületével. A Nyírségben ugyanis áprilisban mínusz 3-9 fok közötti hőmérsékletet, a fagyzugos helyeken pedig még ennél is többet mértek.

A húsvéti fagy ellenére épen maradt virágok azonban kielégítő termést hoztak, végül közepes-jó almatermés volt a kertekben. Az egy évvel korábbinál – amikor szintén fagy érte a virágzó ültetvényeket – mintegy másfélszer több alma termett a fákon. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink