Befejeződött a kampány a kaposvári cukorgyárban

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 02. 14:10

Befejeződött a kampány hétfőn a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában; az ország egyetlen cukorgyárában 116 nap alatt 123 ezer tonna cukor készült.

Hájos László, az MC Zrt. termelési vezérigazgató-helyettes az MTI-nek a kampányzárás kapcsán hétfőn elmondta: a feldolgozási idényben mintegy 820 ezer tonna cukorrépát dolgoztak fel.

Mint arról a vezérigazgató-helyettes beszámolt, a 118. kampányhoz jó minőségű alapanyagot kaptak a termelőktől, s jól ütemezték a szállítást is, rekord mennyiségű cukrot állítottak elő. Elmondta továbbá, hogy a szeptemberi kezdés óta folyamatos munkarendben, három műszakban dolgoztak. A csaknem kétszáz állandó dolgozó mellett hozzávetőleg száz idénymunkás vett részt a feldolgozásban – tette hozzá.

Hájos László kitért arra is, hogy a múlt évben újdonság volt, hogy a nyáron – mintegy száz év után ismét – nyers nádcukrot is feldolgoztak. A 20 ezer tonnányi alapanyag Brazíliából érkezett.

A kaposvári gyárban répából készült cukorból az Európai Unió által előírt kvótának megfelelő 105 ezer tonnán felül – egyedi utólagos átminősítéssel – további 10.800 tonna kerül hazai piacra, ami az éves fogyasztás csaknem 40 százalékát teszi ki. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink