Baross Bierstube
Hát megtörtént: rajzolódni kezdett a hazai kézműves sör front második vonala! A magyar „kézművesek” és a közepes és kis cseh főzdék termékei megtalálták a helyüket a rájuk épülő sörözőkben és a sörtrendekre (is) építő vendéglátóhelyeken, de a nagy áttörés a horeca vonalnál el is akadt. A sörértéket népszerűsítő „médiumok”, akárcsak az értő aktivisták, elfogytak. Kora nyáron viszont megnyitott az általunk ismert első olyan hely, amely ugyan 90 százalékban a trendi márkákra épül, de megálmodója (és működtetője) nyíltan vállalja, hogy valójában dilettáns a sörben – egyszerűen csak perspektívát lát benne.
A korábban ital-nagykereskedésben dolgozó tulajdonos alapelve: választékának különböznie kell a környéken mindenhol kaphatótól. Ebből él, természetesnek veszi hát, hogy tart egy olcsó noname, meg egy-két nem sokkal drágább „name” mainstream fajtát is (és a „nagynemzetközi” stílust képviselő mexikói sört), a túlnyomó többség mégis a különlegesség kategóriába tartozik. Persze ezek között is vannak le- és felfelé kilógók, de sok budaörsi szívesen ismerkedik a széles szortimenttel. A törzsvendégek aránya a tulaj becslése szerint közelít a 90 százalékhoz, minimum harmaduk nő. A többtucatnyi márka fele a nyitás óta kicserélődött; a palackos sörök ára 320–690, a néhány dobozosé 2–300 forint között van. A kocsmából lett kis szakbolt vendéglátóhely is egyben, de fél tucatnál több vendég ritkán fogyaszt helyben egyszerre. A kétféle csapolt Franzberger ára 300, illetve 400 forint, a pohárnyi és a korsónyi mennyiségért – gegnek is remek – ugyanakkora összeget kell fizetni. Zakuszka viszont semmilyen sincs!
Budaörs, Baross utca 26.
Tervező: Villányi Gábor
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok…
Tovább olvasom >2024 a magyar turizmus rekordéve lehet
Az év első három hónapjában a magyarországi szálláshelyek 7,1 millió…
Tovább olvasom >