Bárki megkaphatja saját borát Tokajból, ha örökbefogad egy szőlőtőkét
A nehéz időszak, ami a borászokat is sújtja, megnyitotta a kaput a közösségi finanszírozás előtt. Tokaj-Hegyalján például már bárki örökbe fogadhat egy szőlőtőkét, és egy év után, fáradozások nélkül, akár a saját névvel ellátott borát is kézhez veheti.

Terjed a közösségi finanszírozás
„Teljesen véletlenül találtam rá az interneten a Brancs közösségi piactérre, és nagyon megtetszett, hogy mennyire innovatív, hogy felkarolják az új ötleteket, és teret adnak nekik. Már tavaly megfogalmazódott bennem a MyWine ötlete, de akkor még nem foglalkoztam a kidolgozásával, a Brancs azonban egyértelművé tette számomra, hogy itt az ideje megvalósítani ezt a gondolatot. Itt egy közösségi finanszírozásról van szó, ahol különböző csomagokat vásárolhatnak az emberek, van csak támogatói csomag is, ami a Magyarországon még kevésbé ismert, de számos országban már jól működik, a lényege, hogy így egy, a közösség által támogatott mezőgazdasági program megvalósul. A közösségi finanszírozás során a fogyasztó megismeri az élelmiszer eredetét, esetünkben a szőlő termesztését, szüretelését, a borkészítést, magát a készítőjét is, és így kialakul egy bizalom a termelő és a fogyasztó között. Ez is célunk volt, hogy olyan bort készítsünk a fogyasztóval együtt, amiben mindkettőnk lelkesedése benne van”
– mondja a HelloVidéknek Takács István, borász.
Érdekesség, hogy az örökbefogadó rendszeres tájékoztatást is kap a munkafolyamatokról.
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult a szekszárdi szüret: Irsai már a pincében, jön a rozé-alap
A szekszárdi borvidéken idén is korábban, már augusztus elején megkezdődött…
Tovább olvasom >„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >Lengyel nagyvállalat vásárolta fel a legnagyobb moldovai borexportőrt
A lengyel Maspex felvásárolta a legnagyobb moldovai borexportőrt, a Purcari…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tojáspiac 2025: drágulás és ellentétes trendek a világban
Az idei év harmadik negyedévében az Egyesült Államokban visszaesés figyelhető…
Tovább olvasom >Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
Augusztusban váratlan javulással több mint egy éve a legnagyobb aktivitást…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >