Balázs Péter: „Jó, hogy Magyarország és általában a magyar mentalitás nagyon nyitott”

Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja, a Future Talks Krizsó Szilviával

– Nem tudom megkerülni azt a témát, hogy mi a helyzet az orosz–ukrán háborúval, hiszen hónapok óta foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz a vége, mikor lesz a vége, hiszen a következő hetekben ez nem fog véget érni. Te hogy látod?

Balázs Péter volt külügyminiszter

– Valóban nem látjuk még a végét. Talán Putyin reménykedett még a támadás idején februárban, hogy majd gyorsan elfoglalják Kijevet, Ukrajna vagy szétesik, vagy beolvad Oroszországba, ám egészen máshogy alakult a háború menete. Az adás felvétele és sugárzása között is történhet bármi, de azt gondolom, hogy egyelőre mindkét fél elszántan követ bizonyos célokat, és ezek a célok nagyon messze esnek egymástól. Ukrajna nem tud mást mondani, mint hogy a területi szuverenitását szeretné helyreállítani, és a függetlenségét, önálló állami létét szeretné folytatni, mint február 24-e előtt. Putyin pedig nagyon elszánt, hogy valamilyen módon – talán Beloruszhoz hasonlóan – maga mögé állítsa Ukrajnát, lecserélje a kijevi vezetést. Innen pedig jönnek a visszaszámlálások: ha ez nem jön össze, akkor legalábbis Kelet- és Dél-Ukrajnát elfoglalja, Oroszországhoz csatolja, és hasonló lázálmok, forgatókönyvek.

Egy olyan háború folyik, amely az egész világot megmozgatta. Egy ilyen konfliktusból nem lehet kimaradni, állást kell foglalni, nincs közbenső álláspont. És az egész világ állást is foglalt – ki az egyik, ki a másik fél mellett.

– Te mit gondolsz arról, ahogy nyilatkoznak erről a háborúról, mondjuk az Egyesült Államok diplomáciája, vagy éppen Kína, vagy éppen Európa országai? Mit árul ez el az ő világképükről, mire számítanak a jövőben, és mi lenne az ő szempontjukból az üdvözítő?

– Ez a háború egyrészt modellháború is, ahol két társadalmi modell küzd egymással. Közvetlenül az ukrán nép választása van itt terítéken. Amikor 2013-ban az akkori Moszkva-barát ukrán elnök, Janukovics nem írta alá az ukrán EU-­társulási megállapodást – Putyin beszélte rá erre –, akkor az ukránok Kijevben kivonultak a Majdan térre, és a Nyugat mellett tüntettek. Vagyis azt mondták, hogy ebben a köztes helyzetben – egyik szomszédjuk Oroszország, másik szomszédjuk az egyesülő Európa –, ők Európához szeretnének tartozni. Nagyon világos volt a választás.

Látszik, hogy Kína odaáll Oroszország mellé, ahogy a jelenlegi India is. A nyugati tábor, a transzatlanti közösség, az EU-NATO egyértelműen a nyugati modellt próbálja érvényesíteni. Ukrajna áll most a középpontban, szétszakítva: vannak keleti vidékek, ahol egy erős orosz kisebbség inkább Moszkvához szeretne tartozni, de úgy tűnik, az ország nagy többsége összezárt, hősiesen ellenáll, mert nekik a nyugati modell kell.

– A jelenlegi trendeket is nézve szerinted hogy fog kinézni a világ térképe hatalmi szempontból mondjuk 10 év múlva, 15 év múlva?

– Nagyon érdekes ilyen prognózisokat borítékolni most, és kinyitni majd 10 év múlva. Amikor jó 30 évvel ezelőtt megtörtént a hatalmas rendszerváltás, összeomlott a Szovjetunió, és kiszabadultak az akkori „szövetségesek”, köztük Magyarország, akkor valószínűleg én olyasmit válaszoltam volna, hogy 30 év múlva az életszínvonalunk Ausztriához áll nagyon közel, virágzik a többpárti demokrácia, rendben és olajozottan működik a piacgazdaság, civil szervezetek beleszólnak a mindennapi politikába, szabad a sajtó, és a többi. Nem így történt.

Ha tíz évre előre tekintünk, akkor lehet egy rózsaszínű és egy fekete forgatókönyvet fölvázolni. A rózsaszínű úgy néz ki, hogy a konfliktusok elcsitulnak, véget ér az orosz–ukrán háború, ebből megerősödve jön ki az EU is és a NATO is, Oroszországban vezetőváltás történik, végre a saját jólétükkel foglalkoznak, és nem a határaikon túli agresszív terjeszkedés a fő céljuk stb. A fekete forgatóközben ebben a világban – többszörös sokkok hatására – tovább romlik a helyzet, helyi konfliktusok, esetleg nagyobb háborús konfliktusok törnek ki, Kína megtámadja Tajvant, amire az USA reagál, gyors lefolyású, inkább helyi jellegű, de súlyos következményekkel járó háborúk törnek ki a világban, és ez a világrendünk fokozatosan leomlik, és majd valami újat kell a helyébe fölépíteni.

Tehát formálódik egy világ, amelynek több pólusa van kialakulóban, és itt a kialakulóban szót kell aláhúzni.

– De ha a „kialakulóban” szót kell aláhúzni, az azért megnehezíti azokat a döntéseket, amelyeket egy kormánynak meg kell hoznia ahhoz, hogy nagyjából megpróbáljon erőpozícióba kerülni?

– Az előző kétpólusú rendszerből megvannak a kapaszkodók ehhez.

Magyarország esetében ez egy külön hosszú történet, hogy vajon merő kötözködéssel lehet-e egy ilyen méretű ország kormánya világpolitikai tényező. Azt gondolom, hogy ehhez a rossz példa mutatása, vagy ez a kötözködő, vétózó magatartás önmagában nem elegendő. Ilyenkor mások használják az ilyen aktorokat az ő nézeteik hangoztatására.

„Ha tíz évre előre tekintünk, akkor lehet egy rózsaszínű és egy fekete forgatókönyvet fölvázolni.”

– Az Uniónak egyébként hogy látod a jövőjét, az Európai Unióét úgy, ahogy mi most ismerjük? Megmarad 10-15-20 év távlatában?

– Ezek a nagy nemzetközi struktúrák eléggé tehetetlenek. Ha romlik is a teljesítményük, nincs olyan erő, amelyik ezeket megváltoztatná, vagy újat tudna varázsolni a helyükbe.

A külpolitikában azért se jutunk ötről a hatra uniós szinten, mert mindenki azt mondja, hogy a közös akciókról konszenzussal döntsünk, de aztán mindig akad egy-két kerékkötő. Ám van a nemzetközi dinamikában egy olyan jelenség is, amit szökőkútnak hívunk: amikor szétterül egy együttműködés, és egyre többen vannak benne, akkor kialakul egy kemény mag, amely mint egy szökőkút, feltör a közepén. Ők valami újat próbálnak meg nagyobb lendülettel végrehajtani, és vannak erre utaló jelek az Unióban. Elképzelhető egy ilyen megújulás.

– Egyre erősebbek manapság azok a hangok, amelyek szerint egy újabb óriási migrációs hullámra lehet számítani délről, Afrikából. Ez mennyire valós szcenárió véleményed szerint? És készülhetünk arra, hogy itt-ott harcok alakulnak ki, és az elkeseredett tömegek elveszik azt, ami kell?

– Miközben erről beszélünk, jelenleg is folyik egy példátlanul erős migráció Ukrajnából Nyugat felé. Amire te rákérdeztél, az egy újabb déli hullám lenne, mert hogyha az orosz és az ukrán gabonaszállítások visszaesnek, akkor bizony ennek Afrika szarván mutatkozhat hatása, tehát ott kitör az éhínség, és az emberek végső elkeseredésükben hagyják el a szülőföldjüket és a jóléti övezeteket – Észak-Amerikát, Nyugat-Európát és Ausztráliát – veszik célba.

Én azt gondolom, hogy a világ 2016 óta nagyon sok mindent tanult. Tehát vannak eszközök, amelyek mozgósíthatók. Itt sokszor ütközik a mi biztonságunk a humánus szempontokkal, a biztonsági, világpolitikai következmények mérlegelésével, úgyhogy ezek igen erős kihívások.

Azt gondolom, hogy Magyarország nincs kitéve közvetlenül és a belátható jövőben ilyen támadásoknak, mert annyira be vagyunk ágyazva az európai szárazföld közepébe, hogy hozzánk már tompítva, legyöngülve jutnak el.

– Egyetlen kérés még: segíts, hogyha valaki tényleg képbe akarna kerülni, akkor mit olvasson? Javasolj valamit!

– Én mindenképpen azt mondom, hogy több forrásból kell olvasni, lehetőleg több nyelven. Az összehasonlítható elemzéseknek van értelme. Az USA-ban van egy jó külpolitikai folyóirat, a Foreign Affairs, azt is rendszeresen ki kell nyitni, és vannak igen jó francia elemzések, német források. Európában nagyon jó műhelyek vannak, és én azt gondolom, hogy a nagy nemzetközi szervezeteknek vannak jó elemzései, például a NATO-nak vagy az OECD-nek gazdasági tekint­etben.

Az egyébként számunkra jó, hogy Magyarország és általában a magyar mentalitás nagyon nyitott. Az az alapállás, hogy mi kicsik vagyunk, mi kint élünk a világban, mi mindent tudni akarunk, és rajta tartjuk a szemünket azon, ami történik. Jók az adottságaink, de vigyázni kell, hogy tényleg a valóságot lássuk, és ne dogmáknak, hittételeknek vagy politikai hazugságoknak dőljünk be, hanem a valóságot valódi mércével mérjük. //