Balatoni összefogás a minőségi vendéglátók elismeréséért
A Balaton megújult kínálatát, minőségi szolgáltatásait szakmai díjjal kívánják honorálni a jövőben a balatoni szervezetek. A kezdeményezést a Magyar Turizmus Zrt. is üdvözölte.
A Balaton Fejlesztési Tanács, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a tóparti vendéglátást képviselő Balatoni Kör közös közleményben hangsúlyozta: ezzel válaszolnak az üdülőrégió vendéglátását ért általánosítgató kritikákra, amelyek a sajtóban az utóbbi hetekben megjelentek.
A MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben kiemelik: fontosnak tartják, hogy az egyre több helyen jellemző, megújuló kínálat és a jó gyakorlatok bemutatkozhassanak. Ezt fogja szolgálni a Balatoni Kör által kezdeményezett, az Év Strandbüféje és a Balaton Séfje díj. A szakmai elismerést odaítélő zsűrit a hazai vendéglátás elismert képviselőinek bevonásával állítják össze. A díjakat először jövőre adják át.
A Balatoni Kör már az idén díjazni fogja a nyár legjobb strandételét, az Év Beach Foodját. Májusban indított strandbisztró programjuk keretében keresik a helyi alapanyagok és hagyományok alapján készített legkreatívabb balatoni ételeket és desszerteket, vagy akár a kínálatot színesítő új nyári italokat, amire a jelentkezési határidő: augusztus 1.
A tóparti kínálatot gazdagító újdonságokat az idén elindított Balaton Napja strandnyitó pikniken mutatták be júniusban. Jövőre a tervek szerint több település részvételével mutatják be a balatoni vendéglátás megújult kínálatát.
A közleményben megjegyzik: jelentős áremelés nélküli megoldást az jelenthet, ha a szezont meghosszabbítják, és külön őszi, tavaszi, sőt téli kínálatot alakítanak ki. Ezért a balatoni szervezetek kívánatosnak tartják az ilyen szezonnyújtó rendezvények, illetve a nyári szezonon túl nyitva tartó helyek kiemeltebb támogatását – hangsúlyozzák a közleményben.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában üdvözölte a balatoni szervezetek törekvését, hogy felhívják a figyelmet az évről évre magasabb minőséget képviselő balatoni kínálat megújulására.
Az MT Zrt. rámutatott: az elmúlt évek fejlesztéseinek és marketingjének köszönhetően a Balaton négy évszakos úti céllá vált, a gazdag balatoni bor- és gasztrokultúrának köszönhetően egész évben elérhető programokkal várja a régió az aktív kikapcsolódás és a gasztronómia kedvelőit.
Rámutatnak arra is, hogy a munkaerő szakképzettsége, illetve a munka iránti elkötelezettsége a régióban magas, az elmúlt időszakban érezhetően nőtt az érintett munkakörök presztízse is.
Hangsúlyozzák azt is állásfoglalásukban, hogy Magyarországot és vele együtt a Balatont a kiemelkedően jó közbiztonság és az alacsony terrorfenyegetettség, valamint a gazdasági kiszámíthatóság vonzó úti céllá teszi mind a belföldi, mind a külföldi utazók körében.
Az MT Zrt. tájékoztatása szerint tavaly a Balatonnál 6,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken. A magánszállásokon közel 18 százalékkal nőtt a vendégek száma az előző évhez képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >Sztárgázsi, balatoni panorámával – munkaerőhiány és irreális elvárások sújtják a vendéglátást
Tovább súlyosbodik a munkaerőhiány a hazai vendéglátásban – különösen a…
Tovább olvasom >A Balatoni Szövetség a Balaton lelkiismerete lesz
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a Balaton lelkiismerete kell…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >