Bahart: tovább nőtt a balatoni hajózási társaság utasforgalma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 07. 22. 10:39

Az idei, 176. hajózási szezonban július közepéig 1 millió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) személyhajói és kompjai, tavaly ezt két héttel később érte el az idén is rekordforgalomra számító társaság – derül ki a cég pénteki, MTI-hez eljuttatott sajtóközleményéből.

 

Rekordforgalomra számít idén a Balatoni Hajózási Zrt.

Az állami többségi tulajdonban lévő Bahart Szántód és Tihany között közlekedő kompszolgáltatása július 3-ig félmillió utast szállított. Az év eddigi legforgalmasabb napja július 16-a volt, amikor a 4 komppal több mint 16 ezren utaztak.

A cég személyhajóin az utasok száma július 21-én átlépte a 305 ezer főt, ami 87 ezer utassal több az egy évvel korábbinál. A legkedveltebb a Fonyód-Badacsony (80 ezer utas) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (88 ezer utas) útvonal.

A Bahart séta- és esti programhajóit eddig összesen több mint 70 ezren választották, a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi séta- és nosztalgiahajók mellett a bulihajók voltak a legnépszerűbbek – írták.

Veigl Gábor vezérigazgató korábban elmondta, a 75 százalékban állami tulajdonban, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű Bahart a tavalyi évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. Az eredményből több mint 2,5 millió forint ingatlanértékesítésekből származik. A fennmaradó több mint 400 millió forint, messze meghaladta a korábbi évek átlagát a növekvő forgalomnak és a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően.

„Idén az árbevétel várhatóan meg fogja haladni a 4 milliárd forintot, hiszen a jelek szerint a három fő ágazatunk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesíthet, mint tavaly” – fogalmazott a cégvezető. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink