Babaháború „Barbie-Bratz” módra

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 05. 19. 00:00

A Barbie babák gyártója, a Mattel 500 millió dollárra pereli a csókos szájú Bratz lányokat piacra dobó MGA-t.

 A kaliforniai bíróságra
érkezett kereset szerint Carter Bryant játéktervező,
a Bratz lányok megálmodója (2001 óta az
MGA munkatársa) még a Mattel alkalmazottja volt, amikor
2000-ben először papírra vette az első skicceket, sőt
a Braztra erősen hasonlítő baba prototípus is a
Mattelnél készült. A május 27-én
kezdődő tárgyalás sorozaton állítását
169 tanúval akarja majd igazolni a Barbie-t gyártó
Mattel, amelynek forgalma a Bratz babák megjelenése óta
folyamatosan csökken miközben a konkurens Bratz babák
forgalma sorra dönti meg az eladási rekordokat.

A babaháborúban három
szálon futnak az események. A Mattel évi 500
millió dollárban nevesítette a szerzői
jogsértés miatt őt ért kár összegét,
s kéri ennek a megtérítését. Perel
a tervező Bryant, aki azt akarja kimondatni a bírósággal,
hogy jogszerűen járt el a Bratz tervezésekor, nem
vétett a Mattel házi szabályzata ellen. A
harmadik, egymilliárd dolláros kártérítési
pert "ellentámadásként" az MGA
indította. Szerinte a Mattel lekoppintotta a Bratz babák
mandulavágású szemeit és jellegzetes
ajkait, amikor a My Scenes fantázianevű babáit
tervezte.

 

Kapcsolódó cikkeink