Drasztikus ÁFA-csökkentést szeretnének a szakmai szervezetek
Radikális ÁFA-csökkentést szeretne elérni az alapvető élelmiszerkörben több szakmai szervezet. A Baromfi Terméktanács, (BTT), a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) valamint a Tej Terméktanács, továbbá a Magyar Pékszövetség szakértői illetve vezető tisztségviselői erről beszéltek kedden Budapesten közös sajtótájékoztatójukon.
Javaslatuk szerint kívánatos volna az ÁFA 20 százalékpontos csökkentése, azaz a jelenlegi 25 százalékos ÁFA mértéket 5 százalékra kellene mérsékelni. (Ez a javaslat megegyezik a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai anyagában szereplő irányszámmal.) De úgy vélték, hogy a magyar mező- és élelmiszergazdaság érdekeit szolgálná, ha a leggyakrabban vásárolt élelmiszerek ÁFA-szintje legalábbis közelítene az unió átlagosan 10 százalékos általános forgalmi adó szintjéhez.
A szakmai szervezetek képviselői úgy vélték: az ÁFA-csökkentés egyértelműen a mező- és élelmiszergazdaság kifehéredéséhez is vezetne. Becslésük szerint ugyanis most egy év alatt a költségvetésbe mintegy 100 milliárd forint ÁFÁ-t nem fizetnek be azok, akik ezt az adózási módot elkerülik. Hozzátették: ezek a „vállalkozások” emellett vélhetően más közterhet sem fizetnek.
A feketegazdaság aránya a baromfiágazatban becslések szerint mintegy 25 százalék, a VHT szakmai területén a nyershús esetében mintegy 40 százalék, míg a húskészítményeknél ez az arány 20 százalék alatti. A tejágazatban 20-25 százalékra becsülhető a feketegazdaság aránya, míg a sütőiparban mintegy 30 százalékot tesz ki.
Volt olyan vélekedés is, hogy az ÁFA-csökkentéssel a kormányzat kompenzálhatná azokat a szegényebb rétegeket, akik elsősorban az alapvető élelmiszerek fogyasztói. Így ugyanis az adórendszer átalakításának kedvezőtlen hatásait is csökkenteni lehetne. Azt pedig, hogy az ÁFA- csökkentés hatását a fogyasztók is érzékeljék, szigorúbb ellenőrzéssel lehetne kikényszeríteni. Emellett volt olyan vélemény is, hogy az éles kiskereskedelmi verseny is abba az irányba hatna, hogy ne lehessen lenyelni az ÁFA-csökkentés ármérséklő hatását.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >