Az ünnepi időszakban sem lesz hiány magyar sertéshúsból
Az ünnepi időszakban sem lesz hiány kiváló minőségű magyar disznóhúsból, a sertéstartók pedig a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányának sajtóeseményén.

(Fotó: Pixabay)
Tarpataki Tamás szerint a gazdasági környezet szokatlanul gyors változásai miatt mindenképp fönn kell tartani a sertéságazat támogatásait. Csupán ezekkel persze nem lehet ellensúlyozni a nehézségeket, ezért ösztönző jogszabályi környezetre és likviditást segítő átmeneti intézkedésekre is szükség van. A hitelmoratórium például összesen 280 milliárd forintnyi állomány kifizetését, a mezőgazdasági kis- és közepes vállalkozások a változó kamatozású kölcsöneinek törlesztését kamatkorlátozás könnyíti meg – tette hozzá.
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke úgy látja, hogy a magyar sertéságazatnak évek óta szélsőséges körülményekhez kell igazodnia
Az afrikai sertéspestis alatt is rendkívüli, 30-60 százalékos csökkenések és emelkedések követték egymást az élősertés árában. Idén még nagyobb, 80 százalékos drágulás is volt már januárhoz képest – tette hozzá Éder Tamás, aki szerint elsősorban az ukrajnai háborúnak kellene véget vetni ahhoz, hogy enyhüljenek a nehézségek. A magas termelési költség miatt a sertés bolti ára 20-40 százalékkal nőtt alig egy év alatt, és az elmúlt hónapokban kissé a fogyasztás is mérséklődött, de az ünnepi időszakban valószínűleg élénkül majd a forgalom, hiszen Magyarországon a disznóhús az ünnepi asztalok népszerű fogásai közé tartozik – mondta az érdekképviselet vezetője.
Az AMC ügyvezető-helyettese a fogyasztói tudatosság jelentőségét emelte ki
Giczi Gergely szerint sokat segíthet a termelőknek, ha a vásárlók előnyben részesítik a termékeiket, ezért a következő hetekben közterületi, online, és újsághirdetések, rádiós reklámok hívják majd föl a figyelmet a magyar sertéshúsra, számos bevásárlóközpontban pedig ingyenes kóstolási lehetőséggel is találkozhatnak a vásárlók. A fogyasztásösztönző kampány eddig is sikeres volt, hiszen a kezdete, 2013 óta a fejenkénti éves fogyasztás 23 kilogrammról 33 kilogrammra nőtt Magyarországon – tette hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >A trappista sajt fogyasztását ösztönző kampány indult
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott…
Tovább olvasom >Megnyílt a PLMA, 20 kiállító a magyar közösségi standon
A több mint 37 éves múltra visszatekintő PLMA World of…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >