Az Univer Product rekordbevételt ért el 2013-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 14. 11:04

A kecskeméti székhelyű élelmiszeripari vállalkozás, az Univer Product Zrt. 2013-ban nettó 16,6 milliárd forint rekord árbevételt ért el – közölte Molitórisz Károly vezérigazgató csütörtökön az MTI-vel.

univerHozzátette, hogy a közel egymilliárd forintos forgalmú román piacon 9 százalékos, Németországban pedig 80 százalékot meghaladó nettó árbevétel növekedést ért el a cég.

A társaság 2012-ben 16,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, melyből az exportértékesítés meghaladta a 2,6 milliárd forintot, adózott eredménye 586 millió forint volt.

Az idei évre 17,1 milliárd forint nettó árbevétellel számolnak, a foglalkoztatottak átlagos létszámát a jelenlegi 580-ról 600-ra növelik – ismertette a vezérigazgató.

Molitórisz Károly kiemelte, hogy az Univer Magyar Ízek ételízesítői – piros arany, gulyáskrém, Erős Pista -, valamint az Univer majonéz és mustár Magyarországon piacvezetők, de a cég márkái a ketchup, salátaöntet, bébiétel, prémium lekvár és sűrített paradicsom kategóriákban is az élmezőnybe tartoznak.

A román piacon is sikeresnek nevezte a márkaépítést, mert 2014-re az Univer márkanév lett mind a ketchup, mind a majonéz kategóriában a második legismertebb.

A vezérigazgató kiemelte, hogy termékeik többségében növényi alapú ételízesítők, ezért a nyersanyagok megfelelő minőségének és mennyiségének biztosítására az Univer 40 éve saját, kizárólag magyar termelői körre épülő termeltetési modellt alakított ki. Több száz, jellemzően Kecskemét 80 kilométeres körzetében dolgozó magyar őstermelő alkotja az Univer Product termeltetési rendszerének gerincét.

Molitórisz Károly elmondta azt is, hogy a cég pályázati támogatással fűszerpaprika-nemesítési programba kezdett, mely az igen szűk hazai csípős fajtaválaszték bővítését és a korszerű termesztéstechnológiák használatára való alkalmasságát célozza.

A gazdasági társaság a jelenlegi 25 ezer tonnás nyers paradicsom feldolgozói kapacitását 2014-ben megduplázza, a kecskeméti üzemben 3 milliárd forintot meghaladó beruházással.

Az Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. A kecskeméti székhelyű cég 1948-as alapítása óta 100 százalékban magyar tulajdonban van. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink