Az uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni
Az európai uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni, az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb forrásokból finanszírozható – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az uniós szakminiszterek informális hollandiai tanácsülését követően.
A tárcavezető az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) két erős pilléren nyugodjon: a vidékfejlesztési támogatásokon, valamint a közvetlen kifizetéseken. Utóbbira a gazdáknak nagy szükségük van, és azt meg is érdemlik – mondta.
Megjegyezte, hogy az uniós tagállamok közkiadásainak jelenleg kevesebb mint 1 százalékát kapják a mezőgazdaság támogatására a földművesek. A Közös Agrárpolitika pedig a tagországok összkiadásain belül nagyjából 0,4 százalékot jelent, ami lényegesen kevesebb, mint amit más ágazatok kapnak – tette hozzá a miniszter.
Mint mondta, a magyar kormány álláspontja szerint az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb források bevonásával finanszírozható.
Fazekas Sándor emellett kijelentette, jól látható, hogy a „hirtelen, drasztikus változások” milyen piaci zavarokhoz vezetnek, ezért fontos, hogy az Európai Bizottság alapos elemzéseket végezzen, mielőtt reformintézkedéseket hozna.
A földművelésügyi miniszter elmondta, hogy a találkozón szóba került a nehéz helyzetben lévő magyar tejtermelők ügye, s ez külön napirendi pont lesz a következő mezőgazdasági és halászati tanácsülésen.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókra válaszul elrendelt mezőgazdasági exporttilalom nagymértékben hozzájárult a piaci válsághelyzet kialakulásához.
„Nem hagyhatjuk magukra a termelőket, ne az uniós gazdák fizessék meg az orosz embargó költségeit” – mondta Fazekas Sándor, aki tárgyalásokat folytatott holland, osztrák, bolgár, szlovén, román, ciprusi és horvát kollégáival, valamint a 2016 második fél évében soros EU-elnökségi pozíciót betöltő Szlovákia agrárminiszterével. (Bajnok Artúr, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fulladásveszélyes cumik és mérgező esőkabátok: uniós vizsgálat alatt a Temu és a Shein termékáradata
Babacumik, amelyek fulladást okozhatnak, UV-szűrő nélküli napszemüvegek, tiltott vegyi anyagokat…
Tovább olvasom >Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >